Január végéig kell bejelenteni a szaporítási eseményeket

Agro Napló
Változott az anyatehéntartás-támogatásokhoz kapcsolódó szaporítási események bejelentési határideje – hívta fel a figyelmet a NAK. Az adatszolgáltatási kötelezettséget papíralapon vagy elektronikus úton tudják teljesíteni 2019. január 30-ig az érintettek.

A határidő közeledtével egyébként is aktuális figyelemfelkeltő tájékoztatás az anyatehéntartás-támogatás feltételeinek teljesítésére a termékenyítések, fedeztetések, pároztatások és embrióbeültetések tekintetében ebben az évben még inkább jelentőséggel bír, mivel mindkét jogcím esetében új határidő van a 9/2018. (VII. 2.) AM rendelet hatályba lépésével 2018. július 3-tól.

A 2018-ban az egységes kérelem online felületén beadott termeléshez kötött (uniós) anyatehéntartás-támogatás, valamint az átmeneti nemzeti anyatehéntartás-támogatás igénylése esetében a korábbi határidő egy nappal előbbre került, így jelenleg a támogatási évet követő év, azaz 2019. január 30. napjáig be kell jelenteni minden érintett szaporítási eseményt a NÉBIH Termékenyítési Rendszerébe. A csekély változás nem jelenthet nagy problémát a gazdálkodók számára, hiszen olyan események ezek, amelyek a múltban történtek, és nincs korlátozva a rendszeres adatszolgáltatás, tehát akár havonta is beküldhetők a NÉBIH-hez elektronikus formában vagy papíralapon a bizonylatok. A határidő betartására leginkább azoknak az ügyfeleknek kell odafigyelni, akik az utolsó pillanatig halogatták a bejelentések megtételét.

A termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól szóló 9/2015. (III.13.) FM rendelet így fogalmaz:

„9. § (6) Az adott támogatási jogcím vonatkozásában igényelt állatokra és a tenyészetekre vonatkozó adminisztratív ellenőrzés során kizárólag azon adatok tekinthetőek a támogatás szempontjából elfogadhatónak, és támogatás csak azon adatok figyelembevételével állapítható meg, amelyek az ENAR nyilvántartásba a támogatási kérelem benyújtási időszak végéig – figyelemmel a juh- és kecskefélék egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendelet (a továbbiakban: Juh ENAR rendelet), a szarvasmarha-fajok egyedeinek jelöléséről, valamint az Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendelet (a továbbiakban: Szarvasmarha ENAR rendelet) szerinti bejelentési határidőkre is – bejelentésre kerültek, és az ENAR nyilvántartásban szerepelnek.

(6a) Az adott támogatási jogcím vonatkozásában igényelt állatokra vonatkozó adminisztratív ellenőrzés során kizárólag azon szaporítási események (beleértve a háremszerű és szabad pároztatásokat is) tekinthetőek a támogatás szempontjából elfogadhatónak, és támogatás csak azon adatok figyelembevételével állapítható meg, melyek a Termékenyítési Rendszerbe az arra rendszeresített bizonylaton és formában a tárgyévet követő év január 30-ig hibátlanul bejelentésre kerülnek.

11. § (1b) Az (1c) bekezdés szerinti bejelentés elmulasztása esetén a Kincstár ötnapos határidővel a hiányzó adatok Termékenyítési Rendszerbe történő bejelentésének pótlására szólítja fel a mezőgazdasági termelőt.

(1c) A mezőgazdasági termelőnek az (1) bekezdés d) pontjában hivatkozott regisztrációs kötelezettségét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (a továbbiakban: NÉBIH) a Termékenyítési Rendszerben erre a célra rendszeresített bizonylaton történő hibátlan bejelentéssel kell teljesítenie.

(1) d) gondoskodik az állattenyésztésről szóló törvényben foglaltak szerinti apaállat-használatról, és a támogatásra bejelentett állatállományában központi lajstromszámmal ellátott, az a) pont alapján támogatható fajtájú tenyészbikát vagy mélyhűtött spermát, petesejtet vagy embriót használ, valamint gondoskodik a tárgyév január 1. és a birtokon tartási idő lejárata között történt ellésekhez tartozó termékenyítések (fedeztetések), szabad és háremszerű pároztatások és embrió-átültetések központi adatbázisban történő regisztrációjáról.”

Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás, valamint az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2015. (II. 19.) FM rendelet erre vonatkozó szövege a következő:

„7. § (2a) Az adott támogatási jogcím vonatkozásában igényelt állatokra és a tenyészetekre vonatkozó adminisztratív ellenőrzés során kizárólag azon adatok tekinthetőek a támogatás szempontjából elfogadhatónak, és támogatás csak azon adatok figyelembevételével állapítható meg, amelyek az ENAR nyilvántartásba a támogatási kérelem benyújtási időszak végéig – figyelemmel a juh- és kecskefélék egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendelet (a továbbiakban: Juh ENAR rendelet), a szarvasmarha-fajok egyedeinek jelöléséről, valamint az Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendelet (a továbbiakban: Szarvasmarha ENAR rendelet) szerinti bejelentési határidőkre is – bejelentésre kerültek, és az ENAR nyilvántartásban szerepelnek.

(2b) Az adott támogatási jogcím vonatkozásában igényelt állatokra vonatkozó adminisztratív ellenőrzés során kizárólag azon szaporítási események (beleértve a háremszerű és szabad pároztatásokat is) tekinthetőek a támogatás szempontjából elfogadhatónak, és támogatás csak azon adatok figyelembevételével állapítható meg, melyek a Termékenyítési Rendszerbe az arra rendszeresített bizonylaton és formában a tárgyévet követő év január 30-ig hibátlanul bejelentésre kerülnek.

13. § (3) Az anyatehéntartás termeléshez kötött támogatásának feltétele, hogy a mezőgazdasági termelő

a) gondoskodjon az állattenyésztési törvényben foglaltak szerinti apaállat-használatról,

b) gondoskodjon a tenyészetében lévő állatállományra vonatkozóan a Szarvasmarha ENAR rendelet szerinti jelölésről és nyilvántartásról,

c) gondoskodjon az állattenyésztésről szóló törvényben foglaltak szerinti apaállat-használatról és a támogatásra bejelentett állatállományában központi lajstromszámmal ellátott, a (2) bekezdés alapján támogatható fajtájú tenyészbikát vagy mélyhűtött spermát, petesejtet vagy embriót használ, valamint gondoskodik a tárgyév január 1. és a birtokon tartási idő lejárata között történt ellésekhez tartozó termékenyítések (fedeztetések), szabad és háremszerű pároztatások és embrió-átültetések központi adatbázisban történő regisztrációjáról,

(3a) A (3b) bekezdés szerinti bejelentés elmulasztása esetén a Kincstár ötnapos határidővel a hiányzó adatok Termékenyítési Rendszerbe történő bejelentésének pótlására szólítja fel a mezőgazdasági termelőt.

(3b) A mezőgazdasági termelőnek az (3) bekezdés c) pontja szerinti regisztrációs kötelezettségét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz a Termékenyítési Rendszerben erre a célra rendszeresített bizonylaton történő hibátlan bejelentéssel kell teljesítenie.”

A fentiek alapján fennálló adatszolgáltatási kötelezettséget a NÉBIH Termékenyítési Rendszerébe (TER) papíralapon, az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft-től az inszeminátorok által igényelhető termékenyítési jegyen postai beküldéssel, vagy weben keresztül elektronikus úton tudják teljesíteni a határidő lejárta előtt (2019. január 30.) - olvasható a nak.hu-n.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Több pénzt kapnak az állattartók

Több pénzt kapnak az állattartók

Az Agrárminisztérium (AM) több állattenyésztési támogatási program keretösszegének emeléséről döntött, amellyel a baromfi, illetve a húsmarha-ágazat h...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!