Januártól a legnépszerűbb tejek áfája is csökken

Agro Napló
Január elsejétől 18-ról 5 százalékra csökken az ESL és az UHT tejek forgalmi adója – emlékeztetett Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár Budapesten. Az Agrárminisztérium a tej árának csökkenését és az ágazat fehéredését várja az intézkedéstől.

A folyadéktejek általános forgalmi adójának fokozatos csökkentése során a következő lépés az ESL (hosszabban eltartható) és az UHT (ultrapasztőrözött) tejek 2019. január 1-től történő 5 százalékos áfakörbe vonása – emlékeztetett sajtótájékoztatóján a mezőgazdaságért felelős államtitkár. Feldman Zsolt hozzátette, a kormány 2014 óta kiemelten foglalkozik az agrárgazdasági termékek adómérséklésének lehetőségeivel. Ma már a sertés tőkehús és belsőség, a tojás, a hal és a friss tej termékpályát is érinti az intézkedés-sorozat.

Az új termékkörök áfájának csökkenése azért indokolt, mert az ESL tejek 100 százalékban hazai előállításúak és 30 százalékos piaci részesedésűek, az UHT termékek pedig 85 százalékban magyar gyártásúak és körülbelül 60 százalékos mennyiségben fogynak el a polcokról. A forgalmi adó csökkenése elsősorban a fogyasztók számára hoz majd kedvező változást. A friss tej adómérséklésénél ugyanis bebizonyosodott, hogy az áfacsökkentés szinte teljes mértékben megjelent a fogyasztói árakban, azaz olcsóbb lett a tej. Járulékos előnyként jelentkezhet majd a tej kereskedelmének és forgalmazásának fehéredése, vagy az időről-időre felbukkanó, külföldi, dömpingszerűen megjelenő termékek visszaszorulása.

Feldman Zsolt hozzátette: az Agrárminisztérium szakmai álláspontja továbbra is az, hogy a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar helyzetének, regionális versenyképességének javítása szempontjából rendkívül fontos lépés volt az alapvető élelmiszerek széles körére kiterjedő áfacsökkentés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Elindult az előlegkifizetés!

Elindult az előlegkifizetés!

Október 17-én hétfőn elkezdődött az idei egységes kérelmekhez kapcsolódó emelt összegű előlegfizetés – mondta az agrárminiszter hétfői sajtótájékoztat...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!