Jégtörések után - újraindul az élet

Agro Napló
A tavaly decemberi ónos eső következtében Észak-Magyarországon mintegy 50 ezer hektárnyi területen keletkeztek erdőkárok (ún. jégtörések). A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) munkatársai alapszintű származási kísérlet ültetésével segítették a helyreállítást a Börzsönyben az Ipoly Erdő Zrt. Diósjenő Erdészeténél.

A jég okozta kár a leglátogatottabb erdőterületeket – például a Gerecsét, a Vértest, a Pilist, a Börzsönyt, a Mátrát, a Bükköt, a Zemplént – érintette. A szélsőséges időjárás 30-40 év munkáját tette tönkre, így a károkat is csak többéves munkával, jelentős civil összefogással lehet helyrehozni. Jó példa erre a jelenleg is működő „S.O.S. Bajban az erdő!” adományvonal. A károk felszámolása folyamatos, és ezzel együtt, ahol ez szükséges, a szakemberek elkezdték az új erdők ültetését is.

Szakmai vélemények szerint a károk kialakulásában szerepet játszhat az erdőállományok genetikai különbözősége is. Világszerte egyre elfogadottabb az a nézet, hogy a jövőbeli károk mértékének csökkentése érdekében ún. származási kísérletekkel kell kiválasztani a helyi környezeti szélsőségeknek jobban ellenálló faegyedeket tartalmazó populációkat, az ún. erdészeti származásokat. A szélsőséges időjárásból fakadó katasztrófák megelőzésében tehát egyre nagyobb szerep hárulhat a megbízható származású, ellenőrzötten magas genetikai értékű szaporítóanyagokra.

A NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága az Ipoly Erdő Zrt. munkatársaival közösen egy ilyen származási kísérlet létesítését kezdeményezte a Börzsöny egyik jelentős kárt szenvedett erdőfelújítási területén. A megfelelő csemetéket erdészeti szaporítóanyag termelők ajánlották fel. A Magyarország 4 különböző tájáról származó bükk (Fagus silvatica) facsemetéket mintegy fél hektár területen ültették el az Ipoly Erdő Zrt. Diósjenő Erdészeténél a NÉBIH szakemberei.

A NÉBIH és az Ipoly Erdő Zrt. közös közleménye, valamint további fényképek elérhetők az alábbi oldalon:

http://portal.nebih.gov.hu/web/guest/-/jegtoresek-utan-ujraindul-az-elet

2015. április 15.

Ipoly Erdő Zrt. és Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!