Jobban nőttek a termelői árak, mint a költségek

Agro Napló
Az idei első félévében a mezőgazdasági termelői árak (amit a gazdálkodók kapnak a felvásárlóktól) nagyobb mértékben nőttek, mint a ráfordítási árak: előbbiek 6,5, utóbbiaké 0,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az agrárolló értéke 106,3 százalékos volt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal kiadványából.

A búza ára 9,3, a kukoricáé 0,9 százalékkal mérséklődött, a gabonafélék ára így összességében 5,5 százalékkal lett kisebb. A gyümölcsök ára viszont kimagaslóan, 43 százalékkal emelkedett az előző év I. félévéhez képest.

A legnagyobb mértékben (közel háromszorosára) az őszibarack ára nőtt, ennek a gyümölcsnek azonban ebben az időszakban az értékesítésben csupán kis súlya van.

A szezongyümölcsök közül a meggynek és a cseresznyének összességében 0,9 százalékkal nőtt az ára, miközben az eper 50 százalékkal drágult. Utóbbi importmennyisége ebben a szezonban elmaradt az előző évek átlagától, ezért árcsökkentő hatása nem tudott érvényesülni a hazai termék árában.

A zöldségfélék ára 0,9 százalékkal nőtt, ezen belül az uborkáé és a paradicsomé emelkedett (15, illetve 13 százalékkal), a vöröshagymáé 26 százalékkal csökkent.

Az élő állatok ára 11 százalékkal nőtt 2020 I. félévében. A vágósertés ára 2019 márciusa és 2020 márciusa között dinamikusan növekedett, amit elsősorban az élénk külpiaci kereslet okozott. Ezt a II. negyedévben – a járvány következtében kialakult értékesítési problémák miatt – 20 százalékos csökkenés váltotta fel. Mindezek ellenére az I. félévben a vágósertés ára összességében 24 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Az állati termékek ára 4,9, ezen belül a tejé 4,3 százalékkal nőtt.

Ráfordítások: a legjobban a műtrágya ára csökkent

2020 I. félévében a mezőgazdasági ráfordítási árak 0,2 százalékos emelkedése a folyó termelőfelhasználás 0,8 százalékos mérséklődéséből és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 5,9 százalékos növekedéséből adódott. A takarmányok ára 1,7, ezen belül az egyszerű takarmányoké 3,3, a keveréktakarmányoké 0,7 százalékkal lett alacsonyabb.

A műtrágyaárak 7,7 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, az egyszerű műtrágyák ára 8,9, az összetett műtrágyáké 5,2 százalékkal mérséklődött. Ebben szerepet játszhatott, hogy a műtrágyák alapanyagául szolgáló földgáz és kőolaj jegyzési átlagára 2020 I. félévében jelentősen visszaesett a 2019 végén mérthez képest. 2020. II. negyedévben a műtrágyaárak kismértékű emelkedését lehetett megfigyelni, azonban az árszínvonal még mindig elmaradt a 2019. II. negyedévitől.

A növényvédő szerek 2,0, az állatgyógyászati készítmények 7,4 százalékkal drágultak az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az energia és kenőanyagok ára 4,5, ezen belül az üzemanyagoké 6,6 százaékkal lett alacsonyabb.A mezőgazdasági beruházásokon belül az épületberuházások árszínvonala 8,0, a gépberuházásoké 4,8 százalékkal emelkedett.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!