Jövőre kifizetési dömping várható a vidékfejlesztésben

Agro Napló
Idén még több mint százmilliárd forint kerettel tervez vidékfejlesztési pályázatokat megjelentetni a Miniszterelnökség – írta a Világgazdaság. 2017 tavaszáig minden felhívást megismerhetnek az érdeklődők.

November 10-ig negyvenegy pályázati felhívás jelent meg a Vidékfejlesztési Program keretében, több mint 965 milliárd forint összegben – nyilatkozta a Világgazdaság megkeresésére Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Ez azt jelenti, hogy a tárca e célra rendelkezésre álló 1300 milliárd forintos, uniós forrásból származó keretének több mint 72 százalékát a gazdálkodók rendelkezésére bocsátotta. Ennek tükrében – tette hozzá az államtitkár – jó eséllyel teljesülhet a kormány által kitűzött határidő, amely szerint 2017 tavaszáig minden felhívást megismerhetnek az érdeklődők.

– Idén még több mint százmilliárd forint értékben tervez a Miniszterelnökség vidékfejlesztési pályázatokat megjelentetni – tette hozzá Kis Miklós Zsolt.

Legutóbb november 8-án három új pályázatot ismerhettek meg a gazdálkodók, együttesen 24 milliárd forint keretösszegben. A kertészeti gépbeszerzést támogató felhívás keretében 18,08 milliárd forintra pályázhatnak. Az Éghajlatváltozáshoz kapcsolódó és időjárási kockázatok megelőzését szolgáló beruházások támogatása című pályázat a klímaváltozás és a kedvezőtlen éghajlati jelenségek által okozott károk megelőzésére irányul; a rendelkezésre álló összeg 4,72 milliárd forint. Az Erdészeti genetikai erőforrások megőrzése címmel meghirdetett pályázat pedig 1,12 milliárd forint forrással járul hozzá a magyarországi erdészeti fafajok meglévő genetikai változatosságának és fafajaink evolúciós potenciáljának hosszú távú megőrzéséhez és fenntartásához – mutatott rá Kis Miklós Zsolt. Várhatóan még idén jelenik meg a Jégesőkár megelőzésére szolgáló beruházás című pályázat is. Az elkülönített 1,80 milliárd forint keretösszegből jégesőkár megelőzésére szolgáló kollektív beruházásra vagy közjogi szerv által legalább egy megyére kiterjedő megoldásokra, például talajgenerátoros jégeső-elhárító megoldás létesítésére vagy továbbfejlesztésére, illetve felújítására igényelhető támogatás.

Az államtitkár hozzátette: a vidékfejlesztési program keretéből eddig 77 milliárd forintot fizettek ki, ami egyébként még 2015-ös determináció. A korábbi terveknek megfelelően még idén lesznek előlegkifizetések is, például az agrár-környezetgazdálkodási programban, a kiutalt összeg pedig elérheti a 30 milliárd forintot. Kifizetések terén jövőre várható nagy dömping, hiszen – a projektek megvalósításával párhuzamosan – az előlegek és a végkifizetések felgyorsítása a szándék annak érdekében, hogy a 2020-ban lezáruló uniós ciklus végéig rendelkezésre álló vidékfejlesztési forrást 2018 végéig eredményesen felhasználhassák.

Forrás: nak.hu/vg.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!