Jubileumi megnyitó a kenyér, a hús és a pálinka jegyében

Agro Napló
Magyarország legnagyobb élelmiszerbiztonsági szakmai találkozóját rendezte meg február 4-én a MATE Élelmiszertudományi és Technológiai Intézete (MATE ÉTTI). Az előadók az agrártámogatásokat is bemutatták.
Forrás: MATE

A konferenciát megnyitó Dr. Gyuricza Csaba rektor rámutatott arra, hogy az élelmiszeriparral és a táplálkozással foglalkozó tudományterületek, mivel minden embert érintenek, a legfontosabbak közé tartoznak. Az élelmiszertermelés egy ország identitásának és szuverenitásának meghatározója. A COVID-járvány még inkább felértékelte a kutatások jelentőségét az ágazatban. A MATE a teljes termékpálya szolgálatára vállalkozik kutatással, oktatással és innovációval. Hozzátette, Magyarország bőségesen képes exportálni élelmiszereit. Kiemelkedni elsősorban prémiumtermékekkel tud – értesült az Agro Napló.

Az esemény kezdetén a MATE és a Pálinka Nemzeti Tanács közötti együttműködési megállapodást írt alá Dr. Gyuricza Csaba rektor és Mihályi László elnök, ahogy arról lapunk korábban már beszámolt.

Forrás: MATE

A MATE ÉTTI jogelődjét ötven éve alapították a Budai Campuson. Dr. Friedrich László intézetigazgató a plenáris ülés nyitóelőadásában elmondta, hogy a jubileum előtt három eseménnyel tisztelegnek. A februári konferencia volt az első a sorban. A kenyér, a hús és a pálinka, melyek az IFS tanácskozás középpontjába kerültek, jól csengő élelmiszerek bármely magyar háztartásban. Nyáron nemzetközi tanácskozást szerveznek, novemberben a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódik majd programjuk.    

Az élelmiszeripart jelenleg kormányzati szinten is megfelelően támogatják, hangsúlyozta az intézet vezetője. Az előző években nagyon sok gép- és eszközberuházás valósult meg, kissé lemaradtak ettől a kutatási, fejlesztési és innovációs befektetések, de a következő időszakban a legnagyobb forrásra az élelmiszeripar számíthat, új lehetőségek nyílnak a gyártmány-, a technológia- és a szervezetfejlesztés számára.

Dr. Friedrich László „Kihívások az élelmiszeriparban” című előadásában számos olyan teendőt sorolt fel, amelyek megoldása minden érintett piaci szereplő közös feladata. Ezek közé tartozik a termelés és az értékesítés biztonsága, a fenntarthatóság, a növényi és állati eredeti élelmiszerek összehasonlítása, táplálkozás-élettani hatásaik tisztázása is. Leszögezte, nem elég az élelmiszeriparnak tudni, hogy mi a jó, illetve a legjobb, azt a fogyasztónak is ismerni kell – ez nemzetközi feladat.

Az élelmiszeripar szereplői úgy látják, hogy számos alaptalan anomália kering a fenntarthatóság körül. Tudatosítani kell a közvéleményben, hogy az élelmiszeripar ipari tevékenységet végez, mérnöki alapokon nyugszik, a mérnök munka pedig számokra, számításokra épül. Számokkal is kell alátámasztani azt, amit vélünk, gondolunk, nem megérzések alapján kell dönteni, szögezte le az intézetigazgató.

Az „Allergének az élelmiszerekben” című előadásában Dr. Mednyánszky Zsuzsa, a MATE ÉTTI Táplálkozástudományi Tanszékének egyetemi docense a glutén, a rákfélék, a tojás, a halak, a földimogyoró, a szója, a tej, a diófélék, a zeller, a mustár, a szezám, a csillagfürt, a puhatestűek és a kén-dioxid okozta megbetegedések előfordulását és kezelésének lehetőségeit ismertette.

Forrás: MATE

A 2021-2027 közötti agrártámogatások élelmiszeripari fejlesztési lehetőségeiről szólva Dr. Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium élelmiszergazdasági és -minőségpolitikai főosztályvezetője a célok között említette a modernizációt szolgáló gép- és eszközbeszerzést, technológia cserét, feldolgozási tevékenységek indítását és bővítését, az automatizálást és a digitalizációt, a csomagolás fejlesztését, a logisztikai és infrastrukturális beruházásokat. 

Az IFS Food világszerte elismert szabvány az élelmiszer-előállítók értékelésére, amely nagy hangsúlyt fektet az élelmiszer-biztonságra, valamint a folyamatok és termékek minőségére. A szabvány legújabb verziója szerinti auditálás első tapasztalatairól az SGS Hungária Kft. képviseletében Németh Gabriella és Győrfi László auditok online előadásban számolt be. Az erős élelmiszerbiztonsági kultúrát támogató felső vezetés segít a szervezetnek és az alkalmazottaknak, hogy észleljék és megelőzzék bármely folyamat eltéréseit, amelyek negatívan befolyásolhatják a termékek biztonságát, minőségét és jogszabályi megfelelőségét.

Pápay Nándor, a Bureau Veritas tanúsítási üzletágvezetője az élelmiszercsalásokról tartott előadásában a résztvevők számára is meglepetést okozott, amikor felsorolta e tevékenység típusainak széles palettáját, a helyettesítést, az eltitkolást/leplezést, a félrecímkézést, a hígítást, a szürke kereskedelmet, a másolást/hamisítást és a nem engedélyezett anyagok használatát.

Az élelmiszer-biztonság kiemelt közérdek, annál, mint amit elfogyasztunk, semmi sem hat közvetlenebbül az egészségünkre. Dr. Helik Ferenc, a Nébih élelmiszerlánc-biztonsági és ellenőrzési elnökhelyettese elmondta, hogy az élelmiszerrel kapcsolatos visszaélések és az élethelyzetek folyamatosan változnak, melyekhez az ezek felderítésének dolgozó szakembereknek is folyamatosan alkalmazkodniuk kell.

Forrás: MATE

A konferencia második részében előadások hangoztak el, majd kerekasztal-beszélgetések zajlottak a húsipari, a sütőipari és az erjedésipari szekcióban.

(Forrás: MATE)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!