Július 8-tól lehet pályázni a 2013-as Tanyafejlesztési Programra - Videóval

Agro Napló
Július 8-tól lehet pályázni az idén harmadik alkalommal meghirdetett Tanyafejlesztési Programra – jelentette be Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a programra többek között a tanyás térségek települései, tanyagazdái, illetve a tanyagondnoki szolgálatok 2013. augusztus 7-ig nyújthatnak be pályázatot. A pályázatokat elektronikus pályázati adatlapon kell a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) részére benyújtani. A pályázatokkal kapcsolatos döntés szeptemberre várható.

Budai Gyula kiemelte, a Vidékfejlesztési Minisztérium által először 2011-ben meghirdetett, teljes egészében nemzeti forrásból finanszírozott, egyszerű eljárásrenddel működő Tanyafejlesztési Program a Nemzeti Vidékstratégia egyik kiemelt térségi komplex vidékfejlesztési nemzeti programja. A tanyai gazdálkodás sajátos értékeinek megmentését, valamint a tanyai életmód, a tanyán működő családi gazdaságok hátrányainak csökkentését célul tűző program alapvetően kétféle konstrukció: az önkormányzati típusú, helyi közösségek, valamint az egyéni típusú, tanyagazdák számára kiírt konstrukció keretében működik. A népszerű program két éves működése során összesen 434 pályázat részesült támogatásban közel 2,4 milliárd forint értékben.

 

Viski József, a Stratégiai Főosztály vezetője hangsúlyozta, ebben az évben kibővül a támogatásra jogosult települések köre a teljes Alföldre. Így idén már 7 megye összesen 724 településéről lehet pályázatokat benyújtani. Emellett új támogatási célként a tanyagazdaságok indító támogatása, valamint a villany nélküli tanyák alapvető villamos-energiaellátását biztosító egyéni fejlesztések támogatása is meghirdetésre kerül az eddig is pályázható népszerű célok – pl. a tanyai termékek piacra jutásának elősegítése, a külterületi földutak karbantartásához szükséges gépek beszerzésére – folytatása mellett.



A program idei pályázatát a nemrég megjelent Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatás 2013. évi igénybevételének feltételeiről szóló 56/2013. (VI. 29.) VM rendelet szabályozza.



A programot szabályozó rendelet, valamint a pályázati felhívások a jobb oldalon a kapcsolódó anyagoknál tölthetők le, illetve – az elektronikus adatlap-kitöltő felülettel együtt – elérhetők a www.nakvi.hu honlapon is.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erdőtelepítésre még bőven van forrás

Erdőtelepítésre még bőven van forrás

Az ezen a héten újranyíló pályázattal együtt a Vidékfejlesztési program (VP) öt kiírásában van még fejlesztési forrás az erdőgazdálkodók számára. A pr...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!