Júniusban 6,2 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Agro Napló
Budapest, 2015. augusztus 13., csütörtök (MTI) - Júniusban a növényi termékek 3,6, az élő állatok és állati termékek 10,4 százalékkal voltak olcsóbbak, így a mezőgazdasági termelői árak 6,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A mezőgazdasági termelői árak éves összevetésű csökkenése 2013 júliusa óta tart.

Júniusban a gabonafélék ára 13,4, a zöldségféléké 2,1 százalékkal visszaesett, a burgonya ára 30 százalékkal nőtt, ami az újburgonya piaci megjelenésével magyarázható a KSH szerint.

Júniusban a gyümölcsfélék ára 16,1 százalékkal emelkedett, a termékcsoport árindexét jellemzően az ebben az időszakban értékesített meggy 15 százalékos áremelkedése határozta meg. Az élő állatok termelői árszintje 7,8, az állati termékeké 15,8 százalékkal alacsonyabb lett.

Január-júniusban átlagosan 7,0 százalékkal voltak olcsóbbak a mezőgazdasági termékek, a növényi termékek ára 5,9, az élő állatok és állati termékek ára 8,6 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakával összevetve.

A júliusi mezőgazdasági termelői árakat szeptember 14-én teszi közzé a KSH.

Forrás: MTI

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!