Karácsonyra is érdemes hazai édesvízi halat választani!

Agro Napló
A magyar hal kiváló minőségű és egészséges – erre hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM), a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) és az Agrármarketing Centrum (AMC) december közepi közös sajtónyilatkozatán, rámutatva: a kiemelt halfogyasztási időszakban érdemes tudatosan vásárolni, és lehetőleg Magyarországon megtermelt édesvízi halakból készült ételeket tenni a karácsonyi asztalra.

Nagy István agrárminiszter kiemelte: a hazai halfogyasztás mintegy 35-40 százaléka a karácsonyt megelőző időszakra esik, ez egyes nagy haltermelők esetében akár az éves forgalom 60-70 százalékát is adhatja. A halfogyasztás az elmúlt években lassan, de folyamatosan növekedett. Az Agrárminisztérium azon dolgozik, hogy a jelenlegi egy főre jutó éves átlag halfogyasztás – ami jelenleg mintegy 6,5 kilogramm – tovább bővüljön és ezen belül minél nagyobb arányban kerüljenek az asztalra magyar halak.

A hamarosan induló Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz pályázat forrásai segítik a haltermelés megújítását és kapacitásnövelését, így csökkentve az ország importfüggőségét, mivel a koronavírus-járvány is megmutatta, hogy törekednünk kell az önellátásra. Az elmúlt években jelentős figyelmet szenteltek a halhúsminőségi kérdéseinek, a minőségi haltermékek elismerésének.

Nagy István

Ennek eredményeként tavaly két magyar haltermék, a Szilvásváradi pisztráng, és az Akasztói szikiponty európai földrajziárujelző-oltalmat kapott, idén pedig a Balatoni hal és a Szegedi tükörponty szerezte meg az uniós elismerést. A tárcavezető bízik benne, hogy nemcsak karácsonykor, hanem az év minden napján, egyre többen választják a magyar halat. A hazai termékek fogyasztásával ugyanis, nemcsak a magyar gazdaságot, hanem a magyar családok megélhetését is támogatjuk.

Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke elmondta: az idei év haltermés szempontjából országosan közepesnek mondható, ugyanakkor a kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére lesz elég hazai hal karácsonyra. Hazánkban a legnagyobb mennyiségben termelt halfaj a ponty, amelyből tavaly közel 12 ezer tonna piaci méretű korosztályt halásztak le a 26 ezer hektáron gazdálkodó tógazdasági haltermelők, a második legnépszerűbb halfajunk az afrikai harcsa, ebből közel 4 ezer tonnát termeltek a precíziós zárt rendszerekben.

Karácsonykor is a ponty és az afrikai harcsa a legnépszerűbb hazánkban, ezeket követi a szürke harcsa, a süllő, a busa, az amur és a kárász. Elmondható, hogy egyre több hal kerül feldolgozott, konyhakész formában a fogyasztók asztalára, ebben a kategóriában kiemelt az afrikai harcsa, a szálkamentes húsú hal jelentős része így kerül forgalomba. A hazai élelmiszer-ellátáson kívül az akvakultúra ágazat komoly szerepet vállal a horgászati célú természetes vizek telepítésében is, ahová évente 4-5 ezer tonna hal kerül kihelyezésre, így elmondható, hogy a horgászszervezetek a legnagyobb vevőink közé tartoznak.

Németh István

A MA-HAL kiemelt céljai között szerepel a hazai haltermelés és értékesítés felerősítése, ennek érdekében a szervezetünk tavaly az Agrárminisztérium támogatásával elindította a rendszeres, legalább heti egy alkalommal történő halfogyasztásra ösztönző „HalPéntek” kampányát, amelynek keretében a www.halpentek.hu weboldalon létrehozott egy karácsonyi halbolt keresőt, amin nemcsak a halboltok, hanem a termelői halárusító pontok és megtalálhatóak.

Aki magyar halat vásárol most karácsonyra, az nem csak a hazai termelők munkáját segíti, hanem a földet is óvja, hiszen az itthon előállított édesvízi haltermékek mind környezetbarát és fenntartható termelésből származnak.

Ondré Péter, az AMC ügyvezetője többek között azt hangsúlyozta, hogy a Kapj rá! halfogyasztást ösztönző kampány uniós célkitűzése volt az 5,7 kilogramm fejenkénti éves átlagos halfogyasztás 20 százalékkal való növelése, ami már négy 4 év alatt már 6,5 kilogramm fölé emelkedett. A program indulása, 2017 óta csaknem 5 millió embert értek el a kampány adta lehetőségeket kihasználva, így például 77 ezer adag ételt kóstoltattak különböző rendezvényeken - ismertette.

Az édesvízi halfogyasztást népszerűsítő kampány hatékonysági vizsgálata is azt mutatta: egyre többen választják az édesvízi halfajokat, amiben segítséget nyújtanak a konyhatechnológiákat bemutató kisfilmek és a receptek is. Bár a magyarok számára a halfogyasztás kiemelten a karácsonyi időszakra koncentrálódik, de érdemes egész évben halat fogyasztani magas omega-3 zsírsav, foszfor-, jód-, fluor-, szelén-, vas-, kálium- és kalcium-, valamint A-, D-, B2-, B6-, és B12-vitamin-tartalma miatt. A hal fogyasztása csökkenti a szívroham kockázatát, sokat segíthet például a stressz leküzdésében vagy a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, csökkenti az időskori szellemi leépülés kockázatát, sőt az allergiás megbetegedések megelőzésében is segíthet.

Emellett az Agrárminisztériumtól kapott további információ lapunkat arról is tájékoztatta, hogy Magyarország kormánya a koronavírus-járvány idején jelentős erőfeszítéseket tett a bajba jutott hazai ágazatok, így a haltermelők megsegítésére. A Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként több mint 500 millió forinttal támogatta a munkahelymegtartást a halgazdálkodási ágazatban.

Továbbá az elmúlt években jelentős figyelem irányult a halhúsminőség kérdéskörére is, így például a minőségi haltermékek elismerésére. Ennek a munkának része, hogy a tavalyi két magyar haltermék – a Szilvásváradi pisztráng és Akasztói szikiponty – után idén két másik haltermék – a Balatoni hal és a Szegedi tükörponty – is megkapta az európai földrajziárujelző-oltalmat. Az érdeklődők további információkar olvashatnak a: www.halpentek.hu és www.kapjra.hu webcímen.

Fotók: AMC
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Eszmecsere a magyar halgazdálkodásról

Eszmecsere a magyar halgazdálkodásról

Beszélgetést folytatott a magyar halgazdálkodás aktuális kérdéseiről Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke és Németh István, a...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!