2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Kedvező tendencia indult el az agráriumban

Agro Napló
A tavaly júniusi adatok tükrében egy év alatt valamivel több, mint 200 ezres volt a sertés gyarapodás, így a sertések száma az országban mintegy 3,1 millióra emelkedett - mondta Fazekas Sándor a Kakucson megrendezett IV. Hagyományörző Böllérfesztiválon.

A földművelésügyi miniszter hangsúlyozta: növekszik a sertésállomány hazánkban.  A szaktárca vezetője reményét fejezte ki, hogy ez a tendencia a jövőben is folytatódni fog.

A hazai állomány növelésében jelentős szerepet játszik a magyar állattartók védelmére kidolgozott sertés stratégia- emelte ki a miniszter. Magyarország képes éves szinten hatmillió darab sertést előállítani kiváló minőségben, versenyképes áron, főként hazai sertésfajtákra alapozva- tette hozzá.

Nem elhanyagolható tény, hogy az állatállomány egészére is a gyarapodás volt a jellemző, ebben az időszakban emelkedett például a szarvasmarhák, a juhok és a baromfik száma is- szögezte le. Fazekas Sándor azt is aláhúzta, hogy a sertések - és általában az állatok - számának növekedése azt jelzi, hogy kedvező tendencia indult el az agráriumban a növénytermesztés és az állattenyésztés arányának javítására.

Hozzátette: a gazdasági szervezeteknél 7 százalékos, míg az egyéni gazdaságokban 9 százalékos volt a sertésszám emelkedés.

Forrás: Földművelésügyi Minisztérium/Sajtóiroda

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Világhódító úton a mangalicák

Világhódító úton a mangalicák

A magyar mangalicatermékek meghódították a világpiacot Szingapúrtól Kanadáig, jelen vannak többek között Japánban, az Egyesült Államokban, Brazíliában...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!