Kedvezően alakult a nyári aratás

Agro Napló
Kedvezően alakult a nyári aratás, a termésmennyiségek minden fontosabb növény esetében kiemelkedőek voltak – mondta Feldman Zsolt Bábolnán, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének konferenciáján.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a magyar gazdák közel egymillió hektárról takarították be az őszi búzát. A termés mennyisége meghaladta az 5,2 millió tonnát, ezzel elérte a 2015-ös magas szintet, és a közel 10%-kal alacsonyabb termőterület ellenére 10 százalékkal meghaladja az előző öt év átlagát.

A tavalyi mennyiségekhez képest 27 százalékkal több őszi árpa, 37 százalékkal több repce termett. A búza mellett rendkívül kedvező az árpa hozama: 5,2 tonna/hektár, és a repcéé: 3,2 tonna/hektár, ami szintén rekordnak számít – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Az őszi betakarítású növények esetében elmondta: biztatóak az őszi betakarítású növények terméskilátásai. A termésbecslések alapján kukoricából mintegy 8 millió tonna, napraforgóból 1,8 millió tonna kerülhet a magtárakba, amely az előző évit 20, illetve 16 százalékkal haladja meg. A cukorrépa várható termésmennyisége 977 ezer tonna, 7 százalékkal több, mint 2015-ben.

Feldman Zsolt ugyanakkor arról is beszélt, hogy világszinten rekord közeli a búzatermés és a kukoricatermés is meghaladhatja az előző évit, így a tavalyról maradt magas készletek mellett komoly nyomás van az árakon.

Az állattartó ágazatok támogatásaival kapcsolatban arról is beszélt, hogy idén a tejágazatban 63,5 milliárd forint támogatás áll a gazdálkodók rendelkezésére, ami komoly segítség a gazdálkodóknak a jelenlegi nehéz piaci helyzetben és minden bizonnyal sok termelő tudja ezek segítsége révén fenntartani gazdálkodását.

A sertéshízó  állatjóléti támogatási kerete idén és jövőre is mintegy 9 milliárd forint, míg a tenyészkocatartás támogatására 8,6 milliárd forintos összeghez juthatnak hozzá a gazdák. Hozzátette: a baromfi állatjóléti támogatás keretösszege az idén 12 milliárd forint, és jövőre is hasonló összeg áll majd rendelkezésre.

Új támogatásként az idén már étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatása címen 1,2 milliárd forintra is pályázhatnak a gazdák– ismertette a helyettes államtitkár.

A 2015. évi termeléshez kötött támogatás idei éves pénzügyi kerete 63,2 milliárd forint - jelezte az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár.

Feldman Zsolt a 2016. évi egységes kérelemmel kapcsolatban megjegyezte: Harminckét jogcímre, intézkedésre lehetett kérelmet benyújtani, köztük 7 új vidékfejlesztési intézkedésre. Összesen 177 254 érkezett be közel 4,98 millió hektárra.

(FM Sajtóiroda)

Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!