Két újabb pályázat eredményét tették közzé a Magyar Falu Programból

Agro Napló
A Miniszterelnökség közzétette a Magyar Falu Program két újabb pályázatának eredményét – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a falunappal együtt megtartott, XX. Mesztegnyői Rétesfesztiválon.

Gyopáros Alpár közölte: az ötezer lélekszám alatti falvakban 186 orvosi rendelő épülhet vagy újulhat meg, összesen mintegy 4 milliárd forintért, továbbá 778 kistelepülésen nyílik lehetőség orvosi eszközök beszerzésére, összesen mintegy 2 milliárd forintért.

A kormánybiztos felidézte: a Magyar Falu Program keretében február vége óta hat pályázati kiírás jelent meg. Az első két pályázaton - amelyek révén egyházi és önkormányzati közösségi tereket fejleszthettek a falvak - közel ezer kistelepülés nyert összesen 13 milliárd forint támogatást.

Ezt követte az egészségügyi ellátás fejlesztését célzó további három pályázat: orvosi szolgálati lakások építésére; orvosi rendelők fejlesztésére, építésére; valamint az orvosi rendelők eszközállományának megújítására. Ezek közül kettő esetében lejárt a beadási határidő, a mintegy ezer nyertest tartalmazó lista szombaton jelent meg a kormány honlapján (www.kormany.hu) - tette hozzá. Gyopáros Alpár beszélt arról is, hogy az orvosi eszközök beszerzésére kiírt pályázaton, amelyen 1-5 millió forint között lehetett támogatáshoz jutni, csaknem minden jelentkező nyert. Így a 2 milliárd forintos keret szinte teljesen elégnek bizonyult.

Az orvosi rendelők építésére, felújítására meghirdetett pályázaton a jelentkezőknek mintegy a fele juthat támogatáshoz. "Mivel itt ekkora volt az érdeklődés, már most ígérni tudom, hogy jövőre újra kiírjuk ezt a pályázatot" - mondta Gyopáros Alpár.

A kormánybiztos beszámolt arról is, hogy a Magyar Falu Programban van még egy hatodik pályázat is, augusztusi beadási határidővel, amelyben óvodák építésére, fejlesztésére, férőhely bővítésére lehet pályázni támogatásért a kistelepülések a rendelkezésre álló 5 milliárd forintos keretből. Továbbá jelezte: hamarosan újabb felhívásokat is közzétesznek.

Gyopáros Alpár kiemelte: a program indulásakor tettek egy ígéretet: gyors lesz a pályázatok lebonyolítása és a nyertesek forráshoz juttatása, mert az építőipari árak folyamatosan emelkednek. Cél ugyanis, hogy minél előbb forráshoz jussanak a nyertesek, a 100 százalékos támogatást élvező terveik megvalósításához - mondta, hozzátéve: a vállalást, miszerint a beadási határidőtől számítva 60 napon belül eredményt hirdetnek, eddig lehetett tartani.

"További jó hír, hogy a támogatói okiratok kiadását követően öt napon belül a nyertes pályázó számlájára kerül a támogatási összeg" - közölte, példaként említve az első körben közösségi terek fejlesztésére, rendezvények szervezésére, eszközök beszerzésére 22,5 millió forintos támogatást elnyerő Mesztegnyőt, amelynek számlájára már megérkezett a pénz.

Móring József Attila (KDNP) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a pályázatok iránti érdeklődés mutatja, sikerült megtalálni a legfontosabb támogatási célokat, amelyek hozzájárulnak a kistelepülések népességmegtartó erejének, a helyiek komfortérzetének javításához. Elmondta még azt is, hogy a választókörzetében orvosi eszközbeszerzésre 40 millió forintot nyert 14 kistelepülés, és 85 millió forintért négy orvosi rendelő újulhat meg.

Nagy László Péter (Fidesz-KDNP), a Somogy megyei Mesztegnyő polgármestere emlékezetett azokra az időkre, amikor – mint mondta - "iszonyatos forráskivonás jellemezte a vidéket", egészen a rendszerváltásig. A kis falvak számára a Magyar Falu Program 100 százalékos támogatottságú pályázatai hatalmas lehetőséget jelentenek, hiszen nem rendelkeznek önerővel, sok kiíráson ezért nem tudtak korábban indulni. Köszönet érte Magyarország kormányának - fűzte hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!