Kifizették a tavalyi egységes kérelmek összegét a gazdáknak

Agro Napló
A gazdáknak a tavaly beadott egységes támogatási kérelmek alapján 200 milliárd forintot fizettek ki, az átutalt összeg az előlegekkel együtt több mint 440 milliárd forint volt – mondta Dancsó József, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán – közölte az MTI.

A tavalyi évre vonatkozó egységes kérelmek kifizetési határideje június 30-án jár le - tette hozzá.

A MÁK elnöke felidézte, hogy a szervezet 2017. január 1-től vette át a kifizető ügynökségi feladatokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól.

Arról is beszámolt, hogy a jövő évre vonatkozó egységes támogatási kérelmek beadási határideje június 9-én lejárt. Idén 26 ezer pályázatnál volt szükség hiánypótlásra, míg tavaly ez a szám 47 ezer volt. A javulás szerinte annak is köszönhető, hogy ügyfélbarát lett a pályázatok beadásához használt elektronikus felület. 

A MÁK elnöke közölte: idén közel 177 ezren adtak be kérelmet, csaknem 5 millió hektárra igényeltek támogatást, az igénylések feldolgozása elkezdődött. A MÁK tervei szerint 2017. október 16-tól indul majd az előlegek kifizetése. 

Dancsó József a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy a MÁK által kifizetett összegek jellemzően területalapú támogatások, illetve a folyó termeléshez kapcsolódó támogatások voltak. 

A gazdák kisebb része önállóan, a nagyobb hányada cégek vagy a falugazdászok segítségével készíti el az egységes támogatási kérelmet - közölte.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!