Kihirdették a Termékdíj Pályázat eredményeit

Agro Napló
A XXII. Alföldi Állattenyésztési Napok  Termékdíj Pályázatának eredményhirdetésére került sor március utolsó napján Hódmezővásárhelyen.


KÉPGALÉRIA MEGTEKINTÉSE

 

 

 

 

„MAGYAR ÁLLATTTENYÉSZTÉSÉRT TERMÉKDÍJ PÁLYÁZAT 2015”

A zsűri tagjai:

Dr. Gráff Myrtill  –  docens, SZTE MGK Állattudományi és Vadgazdálkodási Intézet, a zsűri elnöke

Marczali Gábor  –  a Komáromi Agrár Zrt. vezérigazgatója

Dr. Sallai László – az SZTE MGK Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézet adjunktusa

 

Az Állattenyésztési szekcióba összesen 30 db pályamű érkezett be. A termékek mindegyike az állattenyésztés fejlődését szolgálja és komoly kutatások, fejlesztések eredményeként születtek. A szakterületeknek megfelelően két tagozatra osztva versenyeztették termékeiket a pályázók:

 

I. TAKARMÁNYOZÁS

A takarmányozás az állattenyésztés táplálkozástudománya. A jól tápláltság az alapfeltétele az egészségesen fejlődő állatnak. A takarmányozásban, ugyanúgy, mint az emberi táplálkozásban egyre nagyobb hangsúlyt kap az egészség központú szemlélet. Ezt mutatják az itt pályázó termékek, a különböző takarmány kiegészítők (vitaminok, ásványi anyagok, természetes alapanyagok), melyeket évről-évre fejlesztenek, valamint azoknak a technológiáknak a kifejlesztése, amelyek arra irányulnak, hogy az állati táplálék megőrizze minőségét a felhasználásig.

 

 

 

 


Nagyításhoz katt a képre

  A díjazottakról bővebben:

Nagydíj Agrofeed Kft. "GX-60"ENERGOBIOTIKUM termékéért

I. díj Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. Platinum Prestarter- Mindenek előtt! pályázatért

II. díj AHRHOFF GmbH Sertéstakarmányozás szója nélkül, GMO-mentesen

II. díj Pro-Feed Kft. ProSid MI 700. az új generációs, korroziómentes propionsavas szemesgabona-tartósító pályázatért

III. díj ADEXGO Kft. "Repro-Go-Turbo-VéO kiegészítő takarmány

Elismerés SAATEN-UNION Hungária Kft. ROZS: alternatív és profi takarmánynövény pályázat

 

  II. AGRÁRINFORMATIKA, TARTÁSTECHNOLÓGIA, ÁLLATEGÉSZSÉGÜGY, SZAPORODÁSBIOLÓGIA

Ebben a tagozatban olyan gépeket, eszközöket, szoftvereket pályáztattak, amelyek a legmodernebb technológiákat felhasználva segítik a mindennapi állattenyésztési munkálatokat. Az állatgyógyászatban is egyre inkább a megelőzésre kerül a hangsúly. A pályázó termékek is ezt mutatták. Sok növényi alapú, betegségek megelőzését szolgáló készítmény került bemutatásra, annak érdekében, hogy minél kevesebb gyógyszert, főleg antibiotikumot kelljen alkalmazni.

 


Nagyításhoz katt a képre

 

A díjazottakról bővebben:

I. díj Animal-Hygiene Kft. Incimaxx Aqua SD

I. díj AXIÁL KFT. RMH Premium 21 önjáró takarmánykeverő-kiosztó kocsi

I. díj KÉSZENLÉT Zrt. DAIRYMASTER MOOMONITOR

II. díj ADEXGO Kft., VITAFORT Zrt., MDE Kft. "VITADEX automata drencselő készülék"

III. díj KÉSZENLÉT Zrt. BOBMAN COMFORT almozógépek

III. díj Topigs Norsvin Danubia Kft. A CT vizsgálatok integrálása a Topigs Norsvin kanszelekciójának napi gyakorlatába című pályázatával

 

Összegezve az állattenyésztési kategóriában pályázó termékek mind azt a célt szolgálják, hogy minél jobb minőségű állati eredetű táplálék kerüljön az asztalunkra.

Forrás: Dr. Gráff Myrtill, Marczali Gábor, Dr. Sallai László

 

 

„MAGYAR NÖVÉNYTERMESZTÉSÉRT TERMÉKDÍJ PÁLYÁZAT 2015”

A zsűri tagjai:

Prof. Dr. Birkás Márta – egyetemi tanár Gödöllő SZIE, az MTA doktora, a zsűri elnöke

Sipos József – a Bayer Hungária Kft. területi képviselője

Dr. Molnár Tamás Géza Ph.D – az SZTE Mérnöki Kar Műszaki Intézet docense

 

Prof. Dr. Birkás Márta: "Idén 13 pályamű érkezett be, melyek  ÚJDONSAGOKAT tartalmaznak, hozzájárulnak mezőgazdaságunk előrehaladásához. A Bíráló Bizottság jól ismeri a termelők most legégetőbb gondjait, amelyek egy része a 2014 nyáron és ősszel szélsőséges időjárással függ össze. A talajokat, ott is, ahol nem áll belvíz, káros víztöbblet, vagy éppen ellenkezőleg, szárazság sújtja. 2015 a talajok éve. Ahhoz, hogy sikeres legyen a növénytermesztés, a talajok fizikai és biológiai állapotát, termékenységét kell kedvező szintbe hozni, és abban megtartani. A Pályázók által benyújtott színvonalas munkák közül a Bíráló Bizottság azokat sorolta a legjobbak közé, amelyek a talajok kímélését, és jobbá alakítását segítik, akár kondicionáló szerekről, akár gépekről van szó."

 

 

 


Nagyításhoz katt a képre

 A díjazottakról bővebben:

I. díj TERRAGRO Kereskedelmi Kft. BIOFIL talajspecifikus baktérium készítmények

II. díj FitoHorm Kft. "Gabona startertrágya, a FitoHorm Turbo Magnézium termékéért

II. díj Pro-Feed Kft. TERRA-SORB kondicionáló termékcsalád

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
AM: A cirok igazi alternatíva lehet

AM: A cirok igazi alternatíva lehet

A kukorica részleges kiváltására lehet alkalmas a szemescirok takarmánynövényként, hiszen rosszabb termőterületeken is kedvező hozamokra képes – hangz...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!