MENÜ

Kitartásos magasugratás

2016.05.26.

A kitartásos magasugratás arra szolgál, hogy az akadályokat mindig emelik a legjobbaknak, a gyengébbek kiesnek – ezzel a lovas példával szemléltette az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok 2016-os kiállításának utolsó napján Lelkes István, hogy nem szabad megülni a babérokon, mindig van mit emelni a szinten. Ehhez szükségesek az új ötletek, javaslatok, amiket maguk a kiállítók hoznak, hogy mivel lehet még inkább vonzóvá tenni a következő évi kiállítást.

Mert ha valaki azt gondolja, hogy elért a csúcsra, onnan már csak visszaesés lehet.

Az idei kiállítás kivételesen május második felében, 19-22 között, négy napon át fogadta a látogatókat egy nemzetközi világtalálkozó gyakorlati elemeként. Mivel a szervezők szerint számukra minden állatfaj és minden kiállító ugyanolyan fontos, a  konferencia és a kiállítás ez évi arculatában megjelenő tehénen kívül a kiállítás programja a szokott egyensúlyt mutatta a szarvasmarha, ló, juh, sertés, baromfi, galamb, nyúl és hal kínálatban. Újdonságai inkább az infrastrukturális beruházásokban mutatkoztak meg látványosan, ami szerint felújított, illetve vadonatúj mosdók fogadták a résztvevőket, a közlekedés átszervezésével – köszönhetően a média tájékoztatásban nyújtott segítségének – az alternatív útvonal biztosításával megszűntek a nagy forgalmi dugók, szinte végig gördülékennyé vált a közlekedés biztosítása.

A közösségi média egyébként sok mindenben segítette a kiállítást. Közel nyolcvanezren keresték fel a kiállítás facebook oldalát, az ott indított játékon az ország minden részéből ide érkező látogatók nyerték az Axiál által felajánlott játék maketteket, az ingyenesen letölthető kiállítási applikáció pedig a leggyorsabb tájékoztatási eszköznek bizonyult a kiállítás különböző helyszíneinek koordinálásában.

Bár a mobil internet a szervezőkön kívül álló okok miatt nem bírta a rendkívül nagy igénybevételt, a második naptól rendeződött, mint ahogy többé-kevéssé a csarnokok klimatizálása is. Senki nem számított ugyanis ilyen nagy hőmérséklet emelkedésre az előző hét, korábbi napok esős, csapadékos, hűvös idejét figyelembe véve. A kiállítást ismét kegyeibe vette a kedvező időjárás és végig felhőtlenül szép, napos idő fogadta a látogatók sokaságát a több szektorban megtartott gyakorlati bemutatókon.

Fekete Balázs állattenyésztési igazgató, a kiállítás szülőatyja, elmondta, hogy a sok dicséretet ő aratta le, mert neki gratuláltak a kiállításhoz, holott ez csapatmunka volt. Sokan szóltak elismerően a programokról, a kiállított tenyészállatok színvonalas megjelenése, felvonultatása viszont a tenyésztőket dicsérte, akik minden nehézség ellenére kitartanak a kiállítás mellett és bizakodnak. Mert a kiállítás mindig nagyon jól szemlélteti az aktuális piaci helyzetet is, ami sajnos a tejtermelők esetében is katasztrofális, a sertések felvásárlási ára valamelyest az elmúlt hetekben kezdett emelkedni, de az év első 17 hetében ez is siralmasan alacsony ár volt, a tenyésztők a tartalékaikat élik fel.

A kistermelők vannak a legnagyobb veszélyben, azok, akik csak egy-egy állatfajjal dolgoznak, mert rossz viszonyok között rövidebb ideig bírják, kevesebb a tartalékuk, míg egy több lábon álló gazdasági nagyüzem jobban tudja a lyukakat tömködni. Éppen ezért megtisztelő, hogy a tenyésztők nagy távolságokból is elhozzák tenyészállataikat, az ipari kiállítók pedig a sikeres, eredményes, gazdaságos állattenyésztéshez szükséges eszközöket, technológiákat mutatják be. A kiállítás egyfajta mintagazdasági funkciót tölt be, megmutatja a magas szaktudás és a magas technológia találkozását. A legjobb küllemi bíráktól immáron rengetegen tanulnak a nyilvános, hangos show-bírálatokon. Az utóbbi két évben mért nemzetközi látogatói adatok is ezt mutatják, hiszen most már nyilvánvaló, hogy Romániából is több szakmai csoport érkezik, most derült ki, hogy  már negyedik éve hozzák a temesvári állatorvosnak tanuló hallgatókat a vásárhelyi kiállításra, mert itt egy helyen találnak meg minden, számukra fontos nagyállatfajt és háztáji haszonállatokat is. Azért jönnek, hogy lássák, mások hogyan csinálják, tanuljanak azoktól, akik jobban csinálják náluk.

Ezért is van az, hogy az utóbbi években Szerbiából érkeznek a legtöbben, egyénileg és csoportosan is, hiszen nagyon törekszenek arra, hogy a két szomszédos ország gazdasági és politikai kapcsolata erősödjön és ennek is rendkívül jó terepe az Állattenyésztési Napok.

A nemzetközi sátorban idén hazánkon kívül 27 országból regisztráltak látogatókat, a kiállítás programja már évek óta a magyaron kívül angol, német, francia, szerb és román nyelven is a látogatók tájékoztatását segíti mind az interneten, mind térképes szórólapok formájában.

Bár a májusi időpont és a párhuzamos rendezvények, azaz a szegedi hídi vásár, borfesztivál valamivel csökkentette a látogatói létszámot, a nem végleges számadatok szerint a kiállítás négy napján idén is közel hatvanezren voltak.

A kiállítás legfontosabb eleme viszont az, hogy szükség van az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokra, hiszen az élelmiszer stratégiai cikk, igenis itthon kell előállítani mindezt – erősítette meg Fekete Balázs a kiállítás létfontosságáról vallott nézeteit.


A kiállítás számokban 2016. május 19-20-21-22.

A kiállítás területe: 16 hektár, azaz 160 000 négyzetméter, melynek beépített területe 2016-ban újabb 1500 négyzetméterrel gyarapodott.

Ipari kiállítók 260
Árusok 63
Élelmiszer árusok 48
Állatkiállítók 203
Tenyésztő szervezetek 17
Összesen 591 kiálltó volt 2016-ban!

 

Úgy is mondhatjuk, hogy 574 kiállító és 17 tenyésztő szervezet volt jelen 2016-ban az alábbi megosztásban:

Szarvasmarha: 51 kiállító és 8 tenyésztő szervezet 256 állattal jött, ezen belül

  • tejelő szm: 25 kiállító 130 egyeddel
  • húsmarha: 26 tenyészet 126 állatával jelent meg

Juhosoknál: 33 kiállító és a tenyésztő szervezet 14 juhfajtából és 3 kecskefajtából 52 juh és kecske csoportban 256 db állatot hozott.

Sertés: 21 kiállító és 2 tenyésztő egyesület összesen 104 sertést állított ki

  • 26 kocasüldő csoporttal
  • 26 kansüldő csoporttal
  • 3-féle mangalica színváltozattal
  • 1 db fias koca 15 malaccal

Ló: 46 kiállító és 5 tenyésztő szervezet 111 db lóval jelent meg

Baromfi:

  • Intenzív baromfi: 15 kiállító állított ki 60 voliert és 1 baromfiudvart, összesen 580 állattal
  • Díszbaromfit 27 kiállító hozott, ami 138 db baromfit jelent

Nyúl: 4 kiállító és a tenyésztő szervezet hozott 25 nyulat és egy anyanyulat a kisnyulakkal, itt a meleg idő kissé visszafogta a kiállítói kedvet.

Galamb: 6 kiállító 100 galambbal vett részt

Hal: Egy 20 000 literes, 13 méter hosszú üvegfalú kamion

Látogatói létszám: közel 60 000 fő