Kitüntetési ünnepség a szaktárcánál

Agro Napló
Szent István Napja alkalmából a Földművelésügyi Minisztérium kitüntetési ünnepséget rendezett, ahol magas rangú elismeréseket adtak át.

Az augusztus 22-én tartott ünnepségen nyolcan vehettek át Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. Heten Magyar Arany Érdemkeresztet, egy fő Magyar Ezüst Érdemkeresztet kitüntetésben részesült. Egy-egy kitüntetett részesült Aranykoszorús Gazda illetve Gazdaasszony elismerésben, illetve Darányi Ignác-díjban. A tárcavezető négy személynek adományozott Fleischmann Rudolf-díjat, háromnak Tolnay Sándor-díjat. Ugyancsak hárman kapták meg az Életfa Emlékplakett Arany Fokozatát, valamint annak ezüst fokozatát heten, bronz fokozatát tízen. Miniszteri Elismerő Oklevélben 51-en részesültek, Miniszteri Dicséret Elismerésben hárman.

(A teljes kitüntetési lista)

Fotó: Pelsőczy Csaba

Magyar Érdemkereszt Lovagkeresztje kitüntetést kapott:

Czupp Pál kunhegyesi fafaragó népi iparművész a külföldön és itthon is megbecsült, a népi hagyományok továbbélését szolgáló alkotóművészete, több mint negyed század óta szívvel készített, míves munkái és köztereket ékesítő fafaragásai elismeréséül.

Dégi Zoltán Géza, a szolnoki Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója, az erdő- és vadgazdálkodás mellett a turisztikai és vadászati szolgáltatások színvonalának emelése iránt is elhivatott és eredményes szakmai és vezetői munkája elismeréseként.

Dúzsi Tamás Dezső szőlész-borász, a Dúzsi Tamás és Családja Pincészet tulajdonosa a magyar borkultúra nemzetközi hírnevét erősítő, a Szekszárdi Borvidék kincseit kamatoztató és a borkészítési tradíciók innovatív módszerekkel történő ötvözésével világsikereket hozó munkája, valamint a kultúrát, a sportot és az ifjúság nevelését támogató tevékenysége elismeréseként.

Hancz Csaba, a Kaposvári Egyetem Aquakultúra és Halgazdálkodási Tanszékének professor emeritusa a négy évtizedes pedagógiai és kutatói munkája, a halgazdálkodási kutatások területén elért eredményei elismeréseként.

Kun Péter lovas és kun hagyományőrző, családi gazdálkodó, a Kunszövetség ügyvivője a kun és lovas hagyományok megőrzését szolgáló tevékenysége, a lovassportban elért eredményei, illetve a húsmarha tenyésztés területén végzett gazdálkodó munkája elismeréseként.

Sándor Gyula, a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar, Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézetének egyetemi docense a hazai és határon túli erdő- és vadgazdamérnökök képzése érdekében végzett elkötelezett oktatói munkája, valamint jelentékeny kutatói tevékenysége elismeréseként.

Ikeda Sin, a Miyazaki-i Kyodo International Inc. alapítója, volt elnöke, jelenlegi tanácsadója a magyar élelmiszeripar fejlődését tradicionális magyar termékek – mint a mangalicahús és a téliszalámi – japán piacra sikeres bevezetése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként.

Uconomija Hiszatosi, az All Japan Chefs Association elnöke a magyar mangalicahús Japánban népszerűsítése, illetve a téliszalámi és más hungarikumok japán szakmai közönség körében megismertetése érdekében végzett odaadó tevékenysége elismeréseként.

(A teljes kitüntetési lista)

Forrás: FM Sajtóiroda/nak.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!