MENÜ

Kiválasztották a magyar diplomácia borait

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) idei borválogatásába idén 30 kiváló minőségű magyar bor került, ezek képviselik a magyar borkultúrát a külképviseleteken és a KKM diplomáciai rendezvényein. A borokat hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón mutatták be – közölte az MTI.

 

Balogh Csaba, a KKM közigazgatási államtitkára elmondta, hogy a tárca már 17 éve figyel a magyar borok célzott megjelenítésére. A borvidékek egyedi adottságaiból és a pincészetek évszázados tudásából minden évben születnek ugyanis olyan borok, amelyek az országkép-formálás eszközeivé válhatnak a diplomáciai kapcsolatokban - tette hozzá.

A borokat szakmai zsűri választja ki minden évben, kizárólag magyar szőlő- és borfajták kerültek a válogatásba, például a kadarka, a kéknyelű, az Irsai Olivér, vagy a furmint. Miután 2017 a furmint éve volt, ez a fajta hangsúlyos eleme a mostani borválogatásnak. 

A szelekció során a KKM stratégiai partnere volt a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), szakmailag pedig a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) véleményére hagyatkoztak nagymértékben. Emellett lengyel, cseh és szlovák borszakértőket is bevontak a munkába a V4 magyar elnökség kapcsán. 

Mészáros Gabriella, a borválogatás zsűriének elnöke arról beszélt, hogy a mostani válogatás azért volt izgalmasabb az előzőeknél, mert a V4-ek három másik társországnak szakértői is részt vettek a bírálatban. A borválogatás azonban nem verseny, a fő szempont ugyanis az volt, hogy - a Kárpát-medence adottságait kihasználva - olyan borokat lehessen megmutatni, amelyeket máshol nincsenek - szögezte le.

Hajdu Zoltán, a HNT szakmaközi részlegvezetője az MTI-nek azt hangsúlyozta: a KKM, az MTÜ, valamint a HNT háromoldalú együttműködése azt célozza, hogy a közösségi és az állami bormarketing minél egységesebb és hatékonyabb legyen.