Komoly kelet-közép-európai együttműködés az uniós agrárpénzek védelmében

Agro Napló
A Visegrádi Négyek, valamint a balti országok is egyetértettek abban, hogy elfogadhatatlan a Közös Agrárpolitikára fordítható uniós források 2020 utáni időszakra javasolt csökkentése – mondta Nagy István agrárminiszter Bábolnán, a magyar V4-elnökség záró agrárminiszteri találkozóján – közölte az Agrárminisztérium.

Fotó: Agrárminisztérium

A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország és térségbeli szövetségesei számára elfogadhatatlan a KAP-költségvetés Európai Bizottság által javasolt csökkentése, különös tekintettel arra, hogy a megjelent jogszabályi javaslatok lényegesen több terhet rónának a gazdákra. A magyar agrártárca számításai szerint az Európai Bizottság javaslata alapján a magyar KAP-források - 2018-as összehasonlító áron – a közvetlen kifizetéseknél 16,4%-kal, míg a vidékfejlesztési támogatásoknál 26,6%-kal csökkennének a 2020 utáni hétéves költségvetési időszakban.

Nem kérhetünk többet a gazdáktól úgy, hogy közben a Bizottság drasztikus mértékben csökkenteni akarja a támogatásokat – tette hozzá. A Közös Agrárpolitikából származó forrásokat továbbra is a gazdáknak kell kapniuk.

A különösen a tejelő és húshasznú szarvasmarhatartókat, a juhtartókat, a kertészeket vagy a fehérjenövényt termesztő gazdálkodókat segítő, termeléshez kötött támogatások jelenlegi támogatási szintjének megtartása nehéz feladatnak ígérkezik. Szövetségeseinkkel mindent megteszünk a támogatások megőrzése érdekében – mondta a magyar tárcavezető.

A Visegrádi Négyek agrárminiszterei, valamint Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovénia tárcavezetői együttműködésük során most először egészültek ki a balti országok képviselőivel, és folytattak egyeztetéseket aktuális agrárpolitikai kérdésekről.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!