Könnyítések a zöldítés szabályaiban

Agro Napló
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a 2015-ös és 2016-os év gazdálkodói tapasztalatai alapján felülvizsgálta, és módosította a zöldítési feltételeket tartalmazó rendeleteket, köztük az ökológiai jelentőségű másodvetésekre vonatkozó jogszabályt. (10/2015. (III. 13.) és 22/2016. (IV. 5.) FM rendelet)

Az FM korábban rögzítette, hogy a konyhakertként bejelentett területek terménydiverzifikációban külön növénykultúrának számítanak, függetlenül attól, hogy a konyhakertben milyen növényfajba tartozó növénykultúrákat termesztenek.

Az állandó gyepterület referencia arány folyamatos fenntartásának érdekében lefektettük azokat a szabályokat, amelyeket az esetlegesen elrendelendő visszaállítási eljárásban alkalmazni kell. Ha a bejelentett állandó gyepterületek teljes mezőgazdasági területhez viszonyított éves aránya alacsonyabb lenne az uniós jogszabályban megengedettnél, akkor azok a gazdálkodók visszaállításra kötelezhetőek, akik az aránycsökkenést megelőző két naptári évben állandó gyepet vagy állandó legelőt törtek fel. A visszaállítandó földterület mértékét a feltört gyepterület méretével arányosan kell megállapítani. A jelenlegi adatok alapján 2016/2017-ben nem kell a visszaállítási eljárást alkalmaznunk.

A másodvetésekre vonatkozóan könnyítés, hogy a tárgyév szeptember 30-ig betakarított vagy beforgatott másodvetést, ökológiai jelentőségű másodvetést vagy zöldtrágyázás céljából elvetett másodvetést a betakarítástól vagy beforgatástól számított tizenöt napon belül kell bejelenteni. A szeptember 30. után betakarított vagy beforgatott másodvetés, ökológiai jelentőségű másodvetés vagy zöldtrágyázás céljából elvetett másodvetés betakarítási vagy beforgatási időpontját pedig a következő évi egységes kérelem benyújtásának időpontjáig kell bejelenteni. A gazdálkodók számára további tehermentesítést jelent, hogy az ökológiai jelentőségű másodvetés esetében eltöröltük a beforgatást megelőzően a tervezett beforgatás bejelentésének kötelezettségét. Viszont abban az esetben, ha a gazdálkodó az ökológiai jelentőségű másodvetésre vonatkozóan valamely bejelentési kötelezettségének nem tesz eleget, és az adminisztratív és helyszíni ellenőrzés megállapításai nem zárják ki az ökológiai másodvetés szabályszerűségét, akkor az MVH a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt mulasztási bírságot szabhat ki.

A 2017. évi egységes kérelemig a 10/2015. (III. 13.) FM rendeletben további módosításokra kell számítani, mivel a mögöttes uniós jog is változik. Ezen túlmenően, kifejezetten a magyar gazdálkodók mozgásterének növelése érdekében, az ökológiai jelentőségű másodvetésben vethető fajok listáját kibővítjük olyan fajokkal, mint a négermag vagy a sziki kender. Annak érdekében, hogy átláthatóbb legyen az ökológiai jelentőségű másodvetések kezelése, egy 60 napos fenntartási időszakot írunk majd elő. A spárga és az óriás virágosnád a zöldítés szempontjából állandó kultúrának fog minősülni.

Forrás: MVH

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Szeptemberi feladatok szántón

Szeptemberi feladatok szántón

A támogatásoknak történő megfelelésekhez is kapcsolódnak feladatok a szántóföldeken – hívja fel az érintettek figyelmét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamar...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!