2024. április 19. péntek Emma

Korán indul és rövid lehet a hazai eperszezon

Agro Napló
Nemcsak a gyümölcsösökben és a szántókon jár hetekkel előrébb a növények fejlődése, a hazai fóliasátrakban is érik már az eper.  Az ára egyelőre még az import háromszorosa.

A sok tavaszi napsütés miatt három héttel hamarabb indult idén az eperszezon: múlt héten már elkezdték szedni a fólia alatt termesztett gyümölcsöt. A piacokon egyelőre még hitetlenkedve fogadják, hogy nem Görögországból vagy Spanyolországból való a kínált portéka – bár ez most még az árán is látszik. Míg a messziről jött gyümölcs kilójáért ezer, a hazaiért akár háromezer forintot is elkérnek.

Április 23-án szoktuk az első epreket leszedni, most április 3-án már árultuk – mondta egy gazda a Délmagyarországnak, és úgy számol, május első harmadában terem majd dömpingszerűen az eper, május 20-szal pedig véget ér a szezon. Várhatóan kevesebb eper lesz, mint tavaly, előző évben ugyanis annyira rossz szezont zártak a gazdák, hogy most 30-40 százalékkal kevesebbet ültettek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Akár duplájára is drágulhat a meggy

Akár duplájára is drágulhat a meggy

A meggy ára a tavalyinak a duplájára is nőhet idén a tavaszi aszályok és a nagy hőmérséklet-ingadozások miatt – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!