Kormányzati cél a magyar baromfiágazat versenyképességének megőrzése

Agro Napló
A XXI. századi magyar és európai élelmiszeripari feldolgozás egyik fontos alapja a felelősségvállalás a vásárlók és a fogyasztók védelmében – jelentette a magyar agrárminiszter az Európai Baromfi Vágóhidak és Kereskedők Szövetségének éves közgyűlésén, Budapesten.
Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

Nagy István nyitóelőadásában arról beszélt – tájékoztatta az Agro Naplót az Agrárminisztérium (AM), hogy 2018-ban az Európai Unió rekordszintű, 15,2 millió tonna baromfihúst termelt, amelynek 75 százalékát hét tagállam biztosította, köztük 3,5 százalékot Magyarország. A növekvő kínálat és a kedvező ár az európai húsfogyasztás fellendüléséhez vezetett, ennek köszönhetően 2010-2018 között az éves termelés 25 százalékkal nőtt az unióban. Hozzátette: a baromfihúsból pedig az ország önellátottsági szintje mára már meghaladja a 170 százalékot.

Az agrárminiszter emlékeztetett, az Európai Bizottság júliusban megjelent rövid távú előrejelzése szerint az Európai Unió baromfihús-termelése meghaladhatja a 15,6 millió tonnát 2019-ben, 2020-ra pedig elérheti a 15,8 millió tonnát. A tárcavezető szerint a 2016-ban és 2017-ben Európában lezajlott madárinfluenza járvány számos tanulsággal szolgált, amelyek jelenleg is meghatározzák a magyarországi védekezési stratégiát is.

Ennek eredményességét tükrözi, hogy 2018-2019-ben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma már nem mutatott ki madárinfluenza vírust sem a hazai baromfiállományokban, sem vadmadarakban. A humán megbetegedések megelőzése érdekében a szalmonellózis elleni védekezés Magyarországon is kötelező – emlékeztetett a Nagy István.

Kifejtette: a hús- és baromfiipar Magyarországon élelmiszer-biztonsági szempontból kiemelkedő ágazat. A kormány célja, hogy Magyarországon csak az előírásokat ismerő, betartó, a biztonságos és megfelelő minőségű élelmiszer előállítását alkalmazó vállalkozások működjenek. A miniszter hangsúlyozta: az ágazat jövőjét három tényező befolyásolja: a népesség-növekedésből fakadó mennyiségi igény, a fogyasztók minőségi elvárásai és az egyre fokozódó környezetvédelmi és állatjóléti szempontok.

A magyar agrártárca első embere arra kérte az unió felelős vezetőit, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel támogassák a saját országuk piaci szereplőit, a baromfiágazatban jelentős foglalkoztatást biztosító vállalkozásokat. A tárcavezető úgy fogalmazott: kötelességünk megvédeni az európai uniós fogyasztók érdekeit, legyen szó élelmiszerbiztonságról, állatjóléti elvárásokról és az antibiotikumok ellenőrzött felhasználásáról.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!