Közös értékesítés magasabb szőlő felvásárlási ár

Agro Napló
A szőlőtermesztés gépesítése, az ültetvények korszerűsítése, az adminisztratív és az adózási szabályok egyszerűsítése mellett egyszerű termelői együttműködések létrehozásának ösztönzésvel is segíti a szőlőtermesztőket a kormány – fogalmazott Soltvadkerten, a XII. Márton-napi újbor ünnepen az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Fotó: Vermes Tibor

Feldman Zsolt kiemelten szólt a szőlő és bortermelők értékesítési nehézségeiről, mint mondta: a koronavírus-járvány okozta gondokat a hazai, történelmi örökségként itt maradt helyzet is tetézi, mivel az egyes termelők külön-külön próbálják meg értékesíteni termékeiket. A hagyományos európai bortermelő országokban a kisebb szőlőtermelők nem önállóan, hanem szövetkezetek, együttműködések keretében értékesítik szőlőjüket, így nagyobb eredménnyel tudják érvényesíteni tagjaik érdekeit a felvásárlókkal szemben, ennek hazai meghonosításához a magyar termelőknek az Agrárminisztérium minden segítséget megad.

Jelenleg mindössze 7-8 termelői csoport működik, ez nem elegendő - mondta Feldman Zsolt. Az eladási lehetőségek erősítésének új eszközeként a termelők létrehozhatnak államilag elismert termelői integrációs szervezeteket, amelyek a tagjaik által megtermelt szőlőt rajtuk keresztül értékesíthetik de termelői tulajdonban maradó szőlő tekintetében olyan értékesítési volumenekről is piaci ártárgyalásokat folytathatnak, úgy a felvásárlókkal, hogy sokkal kedvezőbb feltételeket alkudhatnak ki az ár és más feltételek tekintetében is.

Egy legalább ezer hektáron gazdálkodó termelői közösség már akkora termelési volumennel rendelkezik, amely sikerre tud vezetni az ártárgyalásokon. Az államtitkár szorgalmazta: minél többen éljenek a lehetőséggel, annál is inkább, mert mint mondta, 2023-tól az unós közös agrárpolitika következő ciklusában a feldolgozói fejlesztési támogatásokra benyújtott pályázatok értékelési szempontjai között rendkívül erős lesz a kiszámítható, alapanyag-termelőket megbecsülő kereskedelmi kapcsolat felmutatása.

Magyarországon jelenleg mintegy 62 ezer hektáron termelnek szőlőt, ennek majdnem egyharmadát a Kunsági Borvidéken. A tavalyi, 3 millió hektoliter bortermés felét, mintegy 1,5 millió hektolitert állították elő itt, ahol az elmúlt években lezajlott a szőlőültetvények szerkezetátalakítása, az ültetvények modernizációja és ez a terméseredményekben, a hozamok növekedésében is megmutatkozik – fogalmazott Feldman Zsolt.

Az európai bor túltermelés és a Covid19 járvány okozta értékesítési zavarok az elmúlt években komoly gondot okoztak a szőlő-bor ágazatban, amelyen a kormányzat krízislepárlással és zöldszürettel enyhített. Az elmúlt évtizedben kormányzati beavatkozással csökkent kevesebb, mint tizedére a borimport, ugyanakkor a magyar bor exportára jelentősen alulmarad más országokénál, ezen szükséges leginkább változtatni. Az agrártárca támogatásai azt célozzák, hogy segítsék a magyar bor értéknövelését a külföldi és a hazai piacokon is.

A támogatások nagyságrendjét érzékeltetve az államtitkár jelezte: az idén 1100 milliárd forint értékben írtak ki pályázatokat a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program keretében. Ezen belül 2600 kertészeti üzem mintegy 31 milliárd forint gépesítésre fordítható pályázati pénzt igényelt. A szőlőtermelők is élhettek a mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása felhívással, amelyre eddig 2.542 pályázat érkezett, összesen 191 milliárd forint igénnyel. Kisebb léptékű borászati beruházási támogatásra 2021-ben 173 borász több mint 3 milliárd forint értékben jelentkezett, de a nagyobb borászati fejlesztési projektekre is már 30 milliárd forintot meghaladó igény érkezett az elmúlt időszakban. A támogatói döntések november második felétől-decembertől ezeknél a támogatásoknál is folyamatosan fognak megszületni.

Feldman Zsolt az idei szabályozási újdonságok között megemlítette a mezőgazdasági őstermelői és családi gazdálkodókat érintő új adójogszabályokat, amely alapján 410 ezer őstermelő személyi jövedelemadója csökkenhet és válik az adózása egyszerűbbé. Az új borjogi szabályozás pedig többek között egyszerűsíti a papírmunkát, megteremti az egyablakos, elektronikus ügyintézés feltételeit az ágazatban és nem utolsó sorban fehéríti is azt – tartalmazza a szaktárca honlapján közreadott összefoglaló.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Tele lesz a pince?

Tele lesz a pince?

A hatékonyságnövelésen és a termelői-feldolgozói-kereskedői együttműködésen múlik az ágazat jövője – jelentette ki Feldman Zsolt a Balatonfüred-Szőlős...

Szőlő is kevesebb lesz az idén

Szőlő is kevesebb lesz az idén

Alacsony, 3,7 millió mázsa szőlőt jelez előre az idei szüret előtt a termésbecslés, és többéves összevetésben is kimondottan alacsonynak számít a haza...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!