Kunszentmiklósra érkezik vidékfejlesztési program roadshow-ja

Agro Napló
A Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot bemutató országos roadshow Nagykanizsa és Szekszárd után Kunszentmiklóson folytatódik augusztus 24-én – tájékoztatták a szervezők csütörtökön az MTI-t.

A dél-alföldi programot beharangozó közleményben Rácz András környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkárt idézve ismertették: a Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program forrásaiból a dél-alföldi régió fejlesztésére 246,7 milliárd, ebből Bács-Kiskun megyébe közel 133 milliárd forint jutott. A megye több mint 38 ezer pályázójának köszönhetően számos példaértékű fejlesztés valósulhatott meg.

A Büszkék vagyunk virágzó vidékünkre című országjáró rendezvénysorozat célja megismertetni az érdeklődőkkel a vidékben rejlő lehetőségeket. A roadshow egyes állomásain a látogatóknak alkalmuk nyílik a legeredményesebb beruházások megismerésére a projekteket megvalósító gazdák segítségével. Ezenkívül az érdeklődők a rendezvénysorozat minden helyszínén információt kaphatnak a pályázati lehetőségekről.

Az országos adatok szerint a 2007 és 2013 közötti uniós költségvetési időszakban - jelenlegi árfolyamon - mintegy 1400 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési célú támogatás állt, illetve áll Magyarország rendelkezésére. Ennek több mint 90 százalékát már lekötötték, így a ciklus végéig várhatóan nem marad elköltetlen forrás. A keretből 892 milliárd forint kifizetése történt meg eddig, és összesen 220 ezer pályázó részesült támogatásban. Az uniós pénzek az önrészekkel együtt csaknem 3000 milliárd forint értékű fejlesztést tettek és tesznek lehetővé.

A következő programozási időszakra való felkészülést segíti a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és a Magyar Tudományos Akadémia együttműködése. Utóbbi szervezet kecskeméti székhelyű Alföldi Tudományos Osztálya fogja össze a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékstratégiáját támogató komplex kutatási programot, amelyet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból közel 100 millió forinttal támogatott a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!