2024. március 29. péntek Auguszta

Küzdelem a hamisított méz ellen az EP-ben is

Agro Napló
Hatalmas problémát jelent, hogy egyre több a hamisított méz az Európai Unióban – olvasható Erdős Norbert néppárti EP-képviselő jelentéstervezetében – számolt be a Magyar Hírlap keddi száma. A politikus több javaslatot fogalmazott meg az áldatlan helyzet megoldására.

Bemutatta a méhészeti ágazatról, a mézről szóló jelentésének tervezetét Erdős Norbert európai parlamenti képviselő, fideszes politikus, Brüsszelben. Az EP-képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a méhészeti ágazat az európai mezőgazdaság szerves része, hiszen több mint ötszázezer uniós polgár számára ad fő- vagy mellékjövedelmet. A növényfajok 84 százaléka és az európai élelmiszergyártás 76 százaléka függ a méhek általi beporzástól. Az így előállított gazdasági érték pedig – amelyet az EU-ban évi 14,2 mil­liárd euróra becsülnek – lényegesen felülmúlja a megtermelt méz értékét. Emellett a méhészet jelentősége óriási az ökológiai egyensúly fenntartásában és a biológiai sokféleség megőrzésében. Sajnos az EU-ban nem ismerik el eléggé a beporzás jelentőségét, és ezt a szolgáltatást természetesnek veszik, miközben például az Amerikai Egyesült Államokban évente kétmilliárd eurót költenek a mesterséges beporzásra.

Az EP Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságának tagja tervezetében sürgeti az EU és a tagállamok vezetőit, hogy a méhészet és a méhek kérdését tegyék az EU és a tagállamok mezőgazdasági politikájának középpontjába. A jövő uniós agrárpolitikájának a jelenleginél magasabb szintre szükséges emelnie a méhészet rangját és finanszírozását.

A jelentéstervezet szerint hatalmas problémát jelent, hogy egyre több a hamisított méz az Európai Unióban, emiatt a nagy méztermelő tagállamokban a méz felvásárlási ára 2016-os év végére a felére esett a 2014-es árakhoz képest. Ez reménytelen helyzetbe taszítja az európai méhészeket. Erdős Norbert hangsúlyozta: a méz a világon a harmadik leginkább hamisított termék, ezért ez ellen nemcsak az uniós méhészek védelmében, hanem fogyasztóvédelmi, sőt közegészségügyi indokok miatt is harcolni kell.

A fideszes politikus elvárja a tagállamoktól és az Európai Bizottságtól, hogy a jogszabályok betartatására kényszerítsék a tisztességtelen eszközöket használó harmadik országbeli, főleg egyes kínai mézelőállítókat, valamint a hamisított importmézet a jó minőségű európai uniós mézzel tudatosan keverő európai uniós csomagolókat és mézkereskedőket. Ennek érdekében számos javaslatot tett a jelentéstervezetben. A néppárti képviselő szerint a megoldás sarokköve lenne, ha a megfoghatatlan „EU-s és EU-n kívüli országokból származó mézek keveréke” jelölés helyett a címkéken feltüntetnék, hogy a végtermékben felhasznált mézek pontosan mely ország(ok)ból származnak, méghozzá olyan sorrendben, ahogyan a végtermékben szereplő mézek aránya kinéz.

A jelentéstervezet a méheket és a méhészeti ágazatot érintő más kérdésekre is kitér: így a növényvédőszer-hatóanyagok betiltására, a méhészeket segítő európai uniós támogatások jövőjére, a méz mint egészséges élelmiszer népszerűsítésére az iskolás gyermekek körében, valamint a méznek a nemzetközi szabadkereskedelmi tárgyalások során „érzékeny termékké” történő nyilvánítása. A jelentéstervezetről november elején szavaz az EP szakbizottsága.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Méhek nélkül nem lesz élelmiszer

Méhek nélkül nem lesz élelmiszer

A boltban minden hatodik élelmiszer a méheknek köszönhető: ha nincs méh, akkor nincs élelmiszer, nincs gyümölcs sem – mondta az agrárminiszter az euró...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!