Laosz mezőgazdasági és erdészeti miniszterével egyeztetett Czerván György

Agro Napló
Kétoldalú egyeztetést folytatott Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár és Dr. Liane Thykeo laoszi mezőgazdasági és erdészeti miniszter a Földművelésügyi Minisztériumban.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár hangsúlyozta: az elmúlt időszakban a két ország közötti mezőgazdasági együttműködés sikeres volt, Laosz és Magyarország kiemelt szövetségesként tekint egymásra.

Czerván György a megbeszélésen kiemelte: Magyarország több mint 50 éve segíti Laosz agrárgazdaságának fejlődését, oktatással, szakértői munkával, közös kutatási-fejlesztési projektek végrehajtásával, illetve újabban komplex ágazatfejlesztési programok megvalósításával.

Hozzátette: Magyarország korábban is segítette a minőségi takarmány- és tenyészállat ellátás fejlesztését, az akvakultúra modernizálását, újabban pedig a laoszi élelmiszerlánc biztonsági rendszer létrehozását is támogatja a magyar kormány. Ugyanakkor érdemes újabb területeket is megvizsgálni a jövőbeli együttműködések szempontjából – fogalmazott Czerván György.

A laoszi miniszter látogatásának célja a két ország közötti mezőgazdasági együttműködés megerősítése, illetve annak elősegítése, hogy Laosz magyar tudást és technológiát alkalmazzon agrárgazdaságának fejlesztése során.

A tárgyaláson a felek kitértek arra is, hogy a közeljövőben hivatalos együttműködési megállapodás jöhet létre Laosz és Magyarország között, amelynek kapcsán mindkét fél egyetértett abban, hogy a két ország mezőgazdasági kapcsolatait érdemes magasabb szintre emelni.

Dr. Liane Thykeo a továbbiakban megbeszéléseket folytat Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszterrel, illetve találkozik az Eximbank és a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezetőivel. A laoszi miniszter meglátogatja a délkelet-ázsiai országban is aktív Vitafort Zrt.-t és Aranyponty Zrt-t, illetve más mezőgazdasági vállalkozásokat.

Laoszban a mezőgazdaság a bruttó hazai termék (GDP) 26,5 százalékát adja. Az ország Ázsia egyik leggyorsabban fejlődő gazdasága, az utóbbi tíz évben átlagosan hét százalékkal nőtt a GDP-je.

(FM Sajtóiroda)

Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Új rektor a Soproni Egyetem élén

Új rektor a Soproni Egyetem élén

Fábián Attila egyetemi tanárt nevezte ki a Soproni Egyetem rektorává a köztársasági elnök: Áder János államfő január közepén Palkovics László innováci...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!