Létrejött a Nemzeti Földügyi Központ

Agro Napló
Létrejött a Nemzeti Földügyi Központ (NFK), a kormány döntésének értelmében júliustól ez az agrárminiszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv végzi az állami földek kezelését, felügyeletét. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet megszűnik – közölte az MTI.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az NFK végzi az agrárigazgatáshoz szükséges államigazgatási és kapcsolódó állami feladatokat, kezeli az agrár- és földügyi szakigazgatási rendszereket. Az új szervezet működteti a Nemzeti Földalapba tartozó vagyonnyilvántartási rendszert, egyben gyakorolja a tulajdonosi jogokat a Nemzeti Földalapba tartozó földek felett.

Feladata lesz országos hatáskörű szervezetként az osztatlan közös tulajdonban álló földek megosztási eljárásával összefüggő feladatok koordinálása is.

Az Agrárminisztérium az MTI érdeklődésére közölte, a tárca kiemelt célja az osztatlan közös földtulajdon megszüntetése. Az egységes, önálló földügyi központ a jövőben az eddigieknél gyorsabb és hatékonyabb eljárások segítségével koordinálja majd az intézkedéseket az agrárium egyik legsúlyosabb örökségének, az osztatlan közös földtulajdonnak a felszámolása érdekében. A Nemzeti Földügyi Központ felállítása egyben a bürokráciacsökkentés céljait is szolgálja, hiszen az intézmény valamennyi, az osztatlan közös földtulajdonnal összefüggő lényegi feladatot összevontan látja el.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban arról is beszámoltak, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet átalakítás útján szűnik meg, általános jogutódja az NFK lesz.

Megszűnik a Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft. is, feladatait ugyancsak az NFK veszi át. 

Beolvad az NFK-ba a fővárosi kormányhivatal mezőgazdasági távérzékelési és helyszíni ellenőrzési osztálya és a MePAR fejlesztési koordinációs és üzemeltetési osztálya is. 

Az NFK költségvetése 2,2 milliárd forintra rúg jövőre, a 2020. évi központi költségvetésről szóló tervezet szerint. A nemzeti földalapkezelő 2019-ben ugyanekkora büdzséből gazdálkodott.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Cél a felelős vízgazdálkodás

Cél a felelős vízgazdálkodás

Megjelent a vízgazdálkodásról szóló törvény módosítása, ami egyrészt megoldást nyújt az engedély nélkül kialakított mezőgazdasági öntözést szolgáló ku...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!