MENÜ

Lezárult a kisvízi élőhelyek védelméről szóló projekt

Agro Napló 2021.12.17.

Hazánk teljes területének közel egyharmada természet közeli állapotban maradt fenn, ami különleges értéknek számít Európán belül is; ezekre a területekre vigyáz a természetvédelmi igazgatóságok hálózata Magyarországon – mondta az Agrárminisztérium (AM) környezetügyért felelős államtitkára a „Kisvízi élőhelyek – források, forráslápok és a kapcsolódó élőhelyek védelme a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén” című a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) projektátadó rendezvényén, december közepén, Mátrafüreden.

Fotó: Fekete István

 

Rácz András kiemelte: a természetvédelmi területeken található élőhelyek feldarabolódtak, emiatt folyamatos beavatkozást igényelnek, ezen élőhelyek megőrzéséért kell az ilyen projekteket megvalósítani. Erre ad lehetőséget a KEHOP, melyből a ma záruló projektsorozat is létrejött – tette hozzá.

Az államtitkár beszélt arról, hogy ebben a hét éves uniós pénzügyi ciklusban a tíz nemzeti park igazgatóságunk 38 milliárd forint értékben, mintegy 90 projekten dolgozott, aminek köszönhetően 130 ezer hektáron javulhatott a természeti környezet állapota.

Felhívta a figyelmet, hogy a jelzett természetvédelmi beruházások megvalósításából a ma átadandó projekt gazdája, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 12 kiemelt természetvédelmi fejlesztés megvalósítását kezdte el mintegy 3,72 milliárd forint támogatás felhasználásával.

 

am_kisvizi_élőhelyek_projekt_kép_12

Fotó: Fekete István

 

Az államtitkár rámutatott, a projekt során mintegy 328 millió forintból többek között megszüntették a Szent Anna-tó gátszivárgását, helyreállították a Pisztrángos-tavak vízelvezetését, víztartását, a Garábi-patak fenéklépcsője helyére surrantót építettek. A klímaváltozás miatt a vizes élőhelyek szerepe felértékelődik, melyek közül is a leginkább sérülékenyek a kisvízi élőhelyek, így az élőhelyek állapotának javításával, új élőhelyek létrehozásával a projekt hozzájárult a megmentésükhöz.

Rácz András hangsúlyozta, hogy a szemléletformálás kiemelten fontos szerepet tölt be, így készült el az Igazgatóság első, terepi foglalkozásokat biztosító oktatóbusza - a Vidra Verda; egy Natura 2000-es területeket, értékeket népszerűsítő mobil kiállítás és a kétéltűeket  illetve a projektet bemutató ismeretterjesztő természetfilm; vagy a természettel, természeti értékek megőrzésével kapcsolatosan többféle kiadvány is.

 

am_kisvizi_élőhelyek_projekt_kép_11

Fotó: Fekete István

 

Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója kiemelte: fő feladatuk a természetvédelem. Ehhez mérten munkájuk során a fajok, élőhelyek megőrzése, további életterük biztosítása mellett a génmegőrzés, a szemléletformálás, bemutatás és környezeti nevelés is kiemelt elemek. Ebben segítenek a mostanihoz hasonló projektek, melyek elengedhetetlenek a rájuk váró feladatok megvalósításában – tartalmazza az eseményről lapunkhoz eljuttatott összefoglaló.