2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Magyar siker a szerbiai állategészségügyi intézményfejlesztési projektben

Agro Napló
A Földművelésügyi Minisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal együtt, a francia Mezőgazdasági, Agrár-élelmezési és Erdészeti Minisztérium és háttérintézménye junior partnerségével konzorciumi tagállami pályázatot adott be az élelmiszer-eredetű megbetegedések témájában, szerbiai ikerintézmény-fejlesztési projekt megvalósítására.

2015. december végén a szerb Pénzügyminisztériumhoz tartozó Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egység a magyar vezetésű, francia közreműködéssel létrejött konzorcium pályázatát hirdette ki győztesként.

A Földművelésügyi Minisztérium 2006 óta aktívan vesz részt az EU által finanszírozott ikerintézmény-fejlesztési projektekben, melyeknek kedvezményezettjei a tagjelölt országok, valamint az Unió szomszédságpolitikája keretében támogatott országok közigazgatási intézményei.

(FM Sajtóiroda)

Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!