Magyar-szlovén erdészeti együttműködés

Agro Napló
Együttműködési megállapodást írt alá a fenntartható erdőgazdálkodásról a magyar és a szlovén agrárminiszter július elején Budapesten – közölte az Agrárminisztérium (AM) lapunkkal.

Hozzátették emellett a két szaktárca vezetője az unió közös agrárpolitikájáról (KAP) is tárgyalt. Nagy István agrárminiszter és Aleksandra Pivec szlovén mezőgazdasági, erdészeti és élelmezésügyi miniszter a találkozón egyetértett abban, hogy közösen kell fellépni a primőr termékek és a piacvédelem terén a két országnak az Európai Unióban.

Nagy István szlovén kollégáját hivatalában fogadta, akivel a koronavírus-járvány agráriumra gyakorolt hatásairól is egyeztetett. A megbeszélésen a két miniszter kölcsönös segítségnyújtásról biztosították egymást, a két ország szomszédsága miatt ugyanis a legszorosabb kapcsolatokra kell törekedni. A magyar tárcavezető hangsúlyozta, hogy hasonló nehézséggel kellett mind a két nemzetnek megküzdenie, a járvány ugyanis a HORECA-szektort valamint a szőlő- és borágazatot is érintette.

A magyar agrárminiszter felhívta kollégája figyelmét a hazánkban zajló fásítási programokra, amelyek keretében megfelelő választ kívánunk adni az éghajlatváltozás jelentette kihívásokra. Hozzátette: Magyarország célul tűzte ki, hogy 27 százalékra növeli az erdővel borított területeinek mértékét. Nagy István ebben a munkában számít a szlovén szakemberek szakmai tapasztalataira is. Éppen ezért fontosnak nevezte, hogy a két ország erdészetei között még szorosabb legyen a kapcsolat. Kifejtette: hazánk az Európai Unió Erdészeti Stratégiájának kidolgozásában is szeretne együttműködni délnyugati szomszédjával.

A találkozón a tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy a KAP-pal összefüggésben két átmeneti évre van szükség. A megbeszélés résztvevői a primőr termékekre és a piacvédelemre is felhívták a figyelmet, amit szerintük az Európai Unióban közösen hatékonyabban lehet képviselni. Az egyeztetésen a beporzók védelmének fontosságáról és az uniós mézpiac helyzetéről is tárgyaltak – tartalmazza az ismertetés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!