2024. március 29. péntek Auguszta

Májusig izgulhatunk, hogy mi lesz 2020 után az agrártámogatásokkal

Agro Napló
Vélhetően májusban döntenek majd az európai uniós állam és kormányfők az unió 2020 utáni költségvetéséről és a közös agrárpolitikára (KAP) fordítható források összegéről – mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkár pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Az államtitkár szerint arra kell majd figyelni, hogy ha a közös agrárpolitika forrásait jelképező "torta változik is, azon belül a Magyarországnak agrár- és vidékfejlesztés címen adott tortaszelet arányaiban ne változzon". Jelenleg ez az arány 3,2 százalék, miközben az EU-n belül a magyar mezőgazdaság súlya 2 százalék - tette hozzá.

Arról is beszámolt, hogy a magyar kormány céljai megvalósítása érdekében keresi a partnereket, folyamatosan tárgyalnak a visegrádi országokkal, Romániával, Bulgáriával, Szlovéniával a kérdésben, ezen felül Franciaországgal is kétoldalú megbeszéléseket folytatnak.

Czerván György a KAP fontosságáról elmondta, hogy ez az unió leghatékonyabb gazdaságpolitikája. Továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy az uniós támogatások nélkül Magyarországon csak a növénytermesztés lenne eredményes, az állattenyésztést tekintve pedig csak a baromfi ágazat tudna nyereséges lenni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!