Makrogazdasági adatok támasztják alá a mezőgazdaság jobb teljesítményét

Agro Napló
A magyar mezőgazdaság jobban teljesít, ezt makrogazdasági adatok támasztják alá - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára a Közös Agrárpolitika várható új támogatási modelljét bemutató rendezvénysorozat sajtótájékoztatóján, Miskolcon.

Tavaly az első három negyedévében az agrárium 21,7 százalékkal jobban teljesített, mint 2012 azonos időszakában. Hozzátette: úgy gondolja, hogy az utolsó negyedévében is hasonló arány jön ki, ami azt jelentheti, hogy a GDP-növekedés felét a mezőgazdaság adta 2013-ban.

Az államtitkár leszögezte: akkor van növekedés Magyarországon, amikor a mezőgazdaság is jobban teljesít. A legfrissebb adatok szerint az elmúlt év utolsó negyedében a magyar GDP akár két százalékkal is gyarapodhat, és miután az első három negyedévben a növekedés 0,6 százalék volt, így 2013-ban az előzetes várakozásokhoz képest kedvezőbb lehet, akár az egy százalékot is meghaladhatja - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy 2012-ben az agrárágazat 8,1 milliárd euró értékben exportált, ami a nemzetgazdaság teljes exportbevételének 10 százaléka volt. Az aktívum pedig 3,6 milliárd euróra rúgott, így a teljes külkereskedelmi aktívum több mint felét adta. A tavalyi év első tízhavi számainak ismeretében elmondható, hogy a 2012-es szintet a mezőgazdasági kivitel és aktívum 2013-ban megközelíti - mondta.

Czerván György előadásában hangsúlyozta, hogy a Kormány a Nemzeti Agrárkamarával történt egyeztetetését követően tavaly év végén azt a döntést hozta, amely szerint az egyszerűsített területalapú támogatási (SAPS) rendszer 2021-ig érvényben marad. A jelenleg is működő SAPS rendszer továbbviteléről elmondta, hogy a magyar gazdák által már jól ismert konstrukcióról van szó, amely lehetővé teszi a közvetlen támogatások széleskörű igénybevételét és költségvetési keretösszegek teljes felhasználását is.

Az új, 2014-2020 közötti költségvetési ciklusban az Európai Unió elfogadott teljes költségvetése 960 milliárd euró, ami 3,4%-kal alacsonyabb, mint a megelőző periódusban. A Közös Agrárpolitika (KAP) részesedésének csökkenése ellenére Magyarországnak a tárgyalások folyamán igen kedvező pénzügyi feltételeket sikerült kiharcolnia az idén kezdődő új periódusra, ugyanis a KAP keretében hazánknak kiosztott támogatás 10,4-ről (2,36%) 12,3 milliárd euróra (3,19%) növekedett. Ezen belül a közvetlen támogatásokra fordítható összeg 8,8 milliárd eurót tesz ki, a vidékfejlesztésre pedig 3,5 milliárd euró jut. Mindez azt jelenti, hogy az előző időszakhoz képest a közvetlen támogatások összege 33%-kal nőtt, a vidékfejlesztési forrás azonban 10,2%-kal csökkent.

Czerván György a 2014 és 2020 közötti európai uniós költségvetési időszakról szólva elmondta: a 2014-es év átmenetinek számít. Nem lesz változás a szabályzórendszerben, marad az egyszerűsített területalapú támogatás, a különleges és elkülönített támogatás rendszere. Hasonlóképpen megmaradnak a szerkezetátalakítási támogatások is. A változás annyi, hogy mindezek már az új pénzügyi keretek között működnek majd - jelezte.

A területalapú támogatásokról szólva elmondta: kalkulációk szerint az idén 227 euró lesz hektáronként az éves támogatási összeg, szemben a tavalyi 230 euróval, ezt az árfolyamváltozás kompenzálhatja. Az államtitkár fontos változásnak nevezte ugyanakkor, hogy mostantól nem kell brüsszeli engedély az 50 százalékos előleg kifizetéséhez, erről a tagállamok saját hatáskörben döntenek. Ezek a kifizetések október közepétől indulhatnak - tette hozzá.

A KAP változásait bemutató előadássorozat keretében a következő tájékoztató 2014. február 18-án Tatán lesz megtartva.

Forrás: MTI, Vidékfejlesztési Minisztérium

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!