Már a következő években piacra dobhatják a laborhúst

Agro Napló
Pár éven belül piacra kerülhet a laboratóriumban előállított steak, ami a klímának, az állatoknak és az egészségnek is jó – írja a Magyar Nemzet az M1 Világ című műsora alapján.  

Pontosan úgy kell elkészíteni, mint egy hagyományos steaket, ugyanolyan az íze és az illata, mégis más a megszokottnál, alapanyaga ugyanis nem a vágóhídról került a tűzhelyre, hanem egy laborban növekedett.

Egy izraeli startup cég a fogyasztók egészséggel, környezeti terheléssel és állatvédelemmel kapcsolatos aggályaira adott választ, amikor belefogott a laboratóriumi körülmények között előállítható hús termelésébe.

Az alapvető ötlet az volt, hogy sejteket vonnak ki egy szarvasmarhából anélkül, hogy az állatot levágnák – számolt be Neta Lavon kutatási és fejlesztési vezető az M1 Világ című műsorában. Mint mondta, az így kapott kismennyiségű sejt a további sejtszaporítás alapja lett, és ezekből alkotják meg azokat a különböző sejttípusokat, melyek az izomszeletet alkotják. Így alakul ki maga a steak, amit megeszünk – tette hozzá.

A laboratóriumban az izomsejteken kívül kötőszöveti-, zsír-, és véredény sejteket állítanak elő, majd ezeket egy megadott összetétel szerint kombinálják, végül pedig 3D technológiával alkotnak belőlük az eredetihez formájában, ízében és textúrájában is hasonló steakszeletet.

A laboratóriumi körülmények között előállított termék iránt valószínűleg piaci kereslet is lenne, hiszen a húsfogyasztás évről évre nő. Az állati fehérje iránti nemzetközi kereslet éves szinten körülbelül 1 trillió dollárra tehető, és ez a szám folyamatosan csak növekszik – közölte Didier Toubia, az Aleph Farms start-up társalapítója.

Hangsúlyozta, a nemzetközi húskereslet a jövőben tovább növekszik majd annak ellenére, hogy egyre több növényi alapú alternatíva került piacra az elmúlt években.

A növekvő igény mellett a mesterségesen előállított marhahús a klímaváltozás megállításában is szerepet játszhat, hiszen a kérődző állatok tartásával nagy mennyiségű szén-dioxid és metán kerül a légtérbe. Bár a szarvasmarhák által kibocsátott szén-dioxid mértéke nagyobb, mint a metáné, utóbbi a légkörben 23-szor hatékonyabban fogja fel a hőt, azaz ennyivel erősebb üvegházhatással bír.

A légtérben található metán legjelentősebb forrásaként az Egészségügyi Világszervezet, a WHO is a szarvasmarha-állományt jelölte meg. Annak érdekében, hogy a laboratóriumi steaket mielőbb piacra bocsáthassák, a cég hamarosan megkezdi az első biofarmok építését, amelyek a termelés meggyorsítását segítik majd.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Csak átmeneti volt a húsárcsökkenés

Csak átmeneti volt a húsárcsökkenés

Május közepén már megállt a húsár csökkenése. Az élő sertés ára a járvány alatt elérte mélypontját, az átlagosan 400 forintos kilónként árat, de már i...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!