MENÜ

Már benyújtható 2021-re a „148-as” állategészségügyi kérelem

Agro Napló 2020.12.02.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) keresztül már benyújthatják a jövő évre vonatkozó elektronikus jóváhagyási kérelmet (148-as), a jogszabály szerinti állategészségügyi szolgáltatást igénybe vevő vállalkozások – tette közzé honlapján az élelmiszerlánc-biztosági hatóság.

 

Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló jogszabály célja az állatállományokat veszélyeztető egyes állatbetegségek felszámolása, figyelemmel kísérése, valamint a zoonózisok – azaz az állatról emberre terjedő fertőző megbetegedések – megelőzése. 

Az elmúlt évekhez hasonlóan a mikro-, kis- és középvállalkozások (beleértve az adószámmal rendelkező őstermelőket is), vagy meghatalmazottaik már a tárgyévet megelőzően is beadhatják elektronikus kérelmeiket a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) keresztül.

Mivel még az idei évre is nyújthatók be kérelmek, ezért a kérelmezők annak kitöltésénél fokozottan ügyeljenek a megfelelő vonatkozási év (2021) kiválasztására. 

Fontos tudni továbbá – hívja fel a figyelmet a Nébih –, hogy az elektronikus ügyintézési törvény értelmében a vállalkozók, vállalkozások kizárólag elektronikus formában nyújthatják be kérelmeiket.  

A témával kapcsolatos egyéb fontos információkat is közöl ismertetésében a hatóság. Ezek például, hogy az ÜPR ügyfélkapun történő regisztráció és belépés után érhető el.  Emellett jelzik: az ÜPR használatával kapcsolatos kérdéseket az ugyfelszolgalat@nebih.gov.hu elérhetőségen várják. A jóváhagyási kérelem benyújtásához készült kézikönyvet pedig a Nébih honlapján érhetik el az érintettek. A kérelmek jóváhagyásának feltételeiről a megyei kormányhivatalok járási ügyfélszolgálatán tájékozódhatnak a gazdálkodó. (A kormányhivatalok elérhetőségei a www.kormanyhivatal.hu honlapon találhatók. A támogatás igénybevételének feltételei a Magyar Államkincstár (MÁK) közleményeiben olvashatók).