Már pályázhatnak az önkormányzatok zártkertek fejlesztésére

Agro Napló
Megjelent a Zártkerti Program pályázati felhívása, az önkormányzatok 2 milliárd forintra pályázhatnak – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón – írja az MTI.

V. Németh Zsolt elmondta: a program segítségével fejleszteni szeretnék a zártkertként nyilvántartott ingatlanok mezőgazdasági hasznosítását, így is támogatva a hozzájuk kapcsolódó életforma fennmaradását. Ehhez azonban rendezni kell a zártkerti területeket és átfogóan fejleszteni infrastruktúrájukat - tette hozzá.

A pénzre önkormányzatok pályázhatnak, egyenként legfeljebb 10 millió forintra, a támogatási intenzitás 100 százalékos. A nemzeti forrásból finanszírozott program pályázatainak benyújtásához az internetes felület elérhető a kormány és a Herman Ottó Intézet honlapján, január 2-től január 31-ig - tette hozzá az államtitkár.

V. Németh Zsolt kiemelte: a program támogatja a már gondozásba vett területek mezőgazdasági hasznosítását, illetve lehetőséget teremt az elhanyagolt területek újra gondozásba vételéhez, hasznosításához is. Így támogatják a zártkerti utak járhatóvá tételét, a víz- és az áramvételi lehetőségek megteremtését, a vadvédelmi kerítések létesítését, valamint a területrendezést, és a gyümölcsfa-, továbbá a szőlőtelepítést.

A külterületen elhelyezkedő zártkertek, kiskertek megközelítését szolgáló, kapcsolódó utak rendbetételére maximum 9 millió forint igényelhető. A vízvételi hely kialakítására, kút létesítésére, illetve például kisléptékű víztároló kapacitás - esővízgyűjtő rendszer - kiépítésére maximum 10 millió forint támogatást lehet elnyerni. A  villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztésekre - hagyományos, vagy alternatív energiaforrásokkal táplált kisfeszültségű villamosenergia-hálózat elsősorban felszín alatti kiépítésére - legfeljebb 10 millió forint támogatás adható. A vadkerítés létesítésére, a vadgazdálkodási-vadvédelmi elemek építésére az igényelhető legmagasabb összeg szintén 10 millió forint. A területrendezés, a gyümölcsfa- és/vagy szőlőtelepítés támogatása maximum 2 millió forint lehet - közölte az államtitkár.

Hozzátette: a program a helyi önkormányzatok és az önkormányzatok összefogásával megalakuló konzorciumok számára nyújt előnyöket, hiszen a megvalósuló fejlesztések által jobban ki tudják használni természeti erőforrásaikat. Emellett várhatóan már az idén kiírják a területre vonatkozó jövő évi pályázatot újabb 2 milliárd forint értékben - közölte. Emellett napirenden van egy szélesebb körű, az egyéni pályázatokat is lehetővé tevő program kidolgozása - jegyezte meg.

V. Németh Zsolt az MTI kérdésére elmondta: a mintaprogramok eddigi finanszírozására mintegy 770 millió forintot fordítottak, a pénzből 69 önkormányzat 90 projektjét támogatták.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!