Másfélmillió forintra pályázhatnak a fiatal agrárkutatók

Agro Napló
Nemzeti Agrártehetség Program néven hirdet pályázatot agrár területen tevékenykedő doktoranduszok és fiatal kutatók számára a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK).

A 1,5 millió forintos elismeréssel a hazai mezőgazdaság számára fontos, versenyképes, a mindennapi gyakorlatban alkalmazható hazai kutatási eredmények létrejöttét kívánja a központ elősegíteni.

Három doktorandusz hallgató és három fiatal kutató részesülhet a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ fejenként 1,5 millió forintos díjazással járó pályázatában, amelynek célja, hogy támogassa és elismerje azokat az agrárkutatókat, akik a hazai mezőgazdasági gyakorlatot versenyképes fejlesztésekkel segítik. 

„Különösen fontosnak tartjuk, hogy támogassuk a fiatal, tehetséges magyar agrárkutatókat és felkaroljuk munkásságukat. Sokukban megvan a lendület, az erő és már egy egészen újfajta, 21. századi kutatói szemléletet képviselnek. Ez a frissesség pedig hosszútávon nélkülözhetetlen erőtartalékot jelent hazánk versenyképes agráriumának megteremtésében” - mondta prof. Dr. Gyuricza Csaba a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója.

A pályázaton olyan doktoranduszok indulhatnak, akik agrár-felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, aktívan szerepet vállalnak a hallgatói, oktatói, kutatói életben és sikeres abszolutóriumot tettek. A pályázók másik köre a fiatal kutatókra terjed ki, akik jogviszonyban állnak valamelyik, az Agrárminisztériumhoz tartozó kutatóintézettel, agrár-felsőoktatási intézménnyel, vagy annak valamely kutatóintézetével és kiemelkedő szakmai, kutatói, oktatói és publikációs tevékenységet tudnak felmutatni.

A NAIK a pályázatokat a mezőgazdaság kiemelt témáiban várja: növénytermesztés, kertészet; állattenyésztés; erdő- és vadgazdálkodás; halászat és halgazdálkodás; természetvédelem, ökológia; biotechnológia és élelmiszeripar, feldolgozóipar. 

Benyújtási határidő: 2019. november 15.
További részletek: https://www.naik.hu/hirek/palyazati-felhivas

Forrás: NAIK

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erdőtelepítésre még bőven van forrás

Erdőtelepítésre még bőven van forrás

Az ezen a héten újranyíló pályázattal együtt a Vidékfejlesztési program (VP) öt kiírásában van még fejlesztési forrás az erdőgazdálkodók számára. A pr...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!