MENÜ

„Még a legidősebb kollégák sem emlékeznek ennyire korai szüretkezdetre”

2018.08.09.

Az átlagoshoz és a tavalyi évhez képest az egész kontinensen hamarabb érik a szőlő, még a kései fajták is. Tokajban a pezsgő-alapanyagnak szánt szőlő szürete a napokban kezdődik, a korai fajták szedése pedig augusztus második felében pincészettől függően indul – írja a Magyar Hírlap csütörtöki számában.

 

Az idei évben márciusban még kemény fagyok voltak, majd utána szinte átmenet nélkül egy nagy hőhullám érkezett az országba, ami gyors, robbanásszerű hajtásnövekedést és fejlődést eredményezett a szőlőnél – mondta a Magyar Hírlapnak Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára.

Hozzátette, a szüret legfontosabb előrejelzője a szőlővirágzás időpontja, ami a legtöbb fajta esetében két-három héttel korábban kezdődött. Emiatt minden növekedési fázis is korábbra került. Ugyanakkor az is igaz, hogy a virágzás időszakában nagyon kiegyensúlyozott volt az időjárás ezért gyorsan és egyöntetűen zajlott le, ami homogén szemeket eredményez a fürtszerkezetben. 

Közölte, annak ellenére hogy a június vége, július eleje hűvösebb volt, szépen fejlődtek tovább a fürtök. Így a Csabagyöngye szürete, amit általában augusztus első hetében szoktak elkezdeni – jellegzetesen a balatonboglári borvidéken –, idén már a július 23-i héten elkezdődött. 

Ezt követően – folytatta – már azon a héten, az utolsó napokban híreket kaptak arról, hogy a Soproni és az Etyek-budai borvidéken megkezdték az egyik emblematikus magyar fehérbor, az Irsai Olivér szüretét és mostanra lehet azt mondani, hogy ennek nagyjából a kétharmada már a pincékben van. 

Brazsil Dávid azt mondta, ami még nagyon fontos ahhoz hogy igazán jó borunk legyen, az augusztus és a szeptember időjárása, ami „ne legyen se egyoldalúan napsütéses, se túl csapadékos, hanem hűvös éjszakákkal tarkítva kiegyensúlyozott legyen”. Ez a feltétele ugyanis, hogy a szőlő savszerkezete harmonikussá váljon. 

Tavalyihoz hasonló mennyiség

A főtitkár elmondta, hogy elegendő mennyiségű és jó minőségű borra számíthatunk idén országosan, hozzávetőlegesen a tavalyi évnek megfelelő 2,8 millió hektoliter mennyiséget prognosztizálják az idei évre is.

Az extrém áprilisi-májusi meleg azt eredményezte, hogy jóval korábban virágzott a szőlő, ezért az érés is két-három héttel korábban van az átlagos évekhez viszonyítva. Még a legidősebb kollégák sem emlékeznek ennyire korai szüretkezdetre – mondta a lap kérdésére Molnár Péter, a Tokaji borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke, aki a Patrícius Borászat birtokigazgatója. 

A pezsgőalapanyagnak szánt szőlő szürete a napokban kezdődik – folytatta –, a korai fajták szedése pedig augusztus második felében folyamatosan, pincészettől függően indul. Elmondta, a legkorábban érő fajtájuk a sárgamuskotály és a Zéta, amelyeknek már most magas a mustfoka. A késői érésűek közé tartozik a furmint és a hárslevelű, amelyek szeptember-október folyamán érnek, és ahogy fogalmazott, „őseink azért választották kifejezetten ezeket a fajtákat, mert hajlamosak az aszúsodásra”. 

Kifejtette azt is, jó hír, hogy olyan érettségi állapotban van már most is a termés, ami bizakodásra ad okot, de azt mondják, hogy „még sokat alszik kint a szőlő”, a Tokajhegyalja esetében ez pedig hatványozottan igaz, hiszen ezen a borterületen a késői szüret az általános, évszázadok óta. A száraz boraink szőlőit szeptember folyamán kezdjük el szüretelni, ami akár átnyúlhat októberre is.

Benne van az évjáratban a kiváló aszú lehetősége

Az aszúval kapcsolatban úgy fogalmazott, az eddigi időjárás alapján benne van egyelőre ebben az évjáratban a kiváló aszú bor készítésének lehetősége. A következő hetek, hónapok időjárását azonban legfeljebb megjósolni lehet, a jó aszútermés szempontjából augusz­tusban még a meleg napos időre, szeptember eleje környékén pedig jó kis esőkre és párás időjárásra lenne szükség, ami megindítaná a botrytis termelődését. Ez szükséges ugyanis az aszúsodáshoz. Hozzáfűzte, összességében elmondható, hogy jó évjáratnak ígérkezik az idei, mivel van egy relatív koraisága, az ízek kóstolásra szépek, az egyensúlyok a bogyóban megfelelőnek tűnnek.

Szekszárdon magasabb felvásárlási árakat igyekeznek elérni

A megszokottnál másfél-két héttel korábban kezdődött a szüret a szekszárdi borvidéken is, ahol mennyiségben és minőségben az átlagosnál jobb évjáratra és magasabb felvásárlási árakra számítanak a termelők – mondta a Szekszárdi Borvidéki Tanács elnöke kedden az MTI-nek.

Bősz Adrián arról számolt be, hogy a 2400 hektáros borvidéken augusztus 3-án a kisebb területen termő Irsai Olivér szedését kezdték el. Az első vizsgálatok szerint a korai szőlőfajta mustfoka 18-19-es, a savtartalma pedig 6,5-es - tette hozzá.

A szintén korainak számító cserszegi fűszeres ültetvényeken próbaszüretet tartottak, a szőlőfajta mustfoka egyelőre alacsony, 14-15-ös, savtartalma 10,4, ezért várhatóan másfél hét múlva kezdik el a szedését. A legkorábban érő kék szőlő, az oportó szintén 14-15-ös mustfokkal rendelkezik, savtartalma 7,7, így ennek szüretével másfél-két hetet kell még várni - ismertette.

A Szekszárdon uralkodó kék szőlők szüretét szeptember előtt általában nem kezdik el. A szakember közlése szerint idén a borvidéken a szőlő fejlődése viszonylag későn indult el, de gyors ütemben fejlődött. Bár Szekszárdon az országos átlagnál kevesebb eső esett, a csapadék eloszlása kedvezett az ültetvényeknek. A mostani melegben a szőlő fejlődése lassulni fog, de mennyiségben és minőségben egyaránt jó évjáratra számíthatnak a szekszárdi termelők. Megemlítette azt is, hogy idén mindössze 50-60 hektárnyi szőlőt károsított jégeső, szemben a tavalyi mintegy 500 hektáros jégkárral.

Becslése szerint a hektáronkénti 100-110 mázsás átlagtermés 10-12 százalékkal lehet nagyobb ott, ahol nem korlátozzák a termést. Az eddig feldolgozott szőlők alapján a lékinyerés is 10 százalékkal magasabb lehet az átlagosnál.

A borvidék elnöke elmondta: a szekszárdi gazdák az országos átlaghoz képest magasabb felvásárlási árakat igyekeznek elérni. A borvidéken legnagyobb területen, 623 hektáron termő kékfrankosnak a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által előre jelzett, kilogrammonkénti 123 forintos átlagáráról azt mondta: reálisnak tűnik, de remélik, hogy a valós felvásárlási ár ennél magasabb lesz.

Gyomirtók nélkül

A Magyar Hírlap megkereste Laposa Zsófia badacsonyi borászt is, aki elmondta, a jövő héten indul náluk a szüret, mivel az átlagoshoz és tavalyi évhez képest is nagyjából két héttel előrébb jár a szőlő érése. Elég extrémnek mondható náluk, a Balaton északi partján, hogy augusztus elején már nekifognak a szüretnek – fogalmazott, majd hozzátette, hogy talán egy árnyalattal kevesebb termés várható idén a tavalyi kifejezetten nagy mennyiséghez képest, de még ez is igen szépnek mondható.

A borász kiemelte, hogy az idei év ugyanakkor nehéz is volt számukra, mert a meleg és csapadékos időjárás elősegítette a gyomnövények növekedését is, így sok energiát kellett fektetni az irtásukba, különösen azért mert egyáltalán nem használnak gyomirtó szereket. Laposa Zsófia szerint összességében, annak ellenére, hogy szakmailag nem volt könnyű év, kifejezetten jó minőségű termés lesz, melyből szép borokat várnak.

A németeknél is hamar értek a fürtök

Minden eddiginél korábban kezdődött a szőlőszüret az idén Németországban is. A munka augusztus 6-án indul – jelentette a Német Borintézet. A szüret mind a 13 borvidéken a megszokottnál korábban kezdődik, elsőként a Rajna-vidék Pfalz tartományi Lörzweilerben kezdik szedni a fürtöket. Az éghajlatváltozás miatt egyre korábbra csúszik a szüret kezdete – mondta az ágazati érdekképviseleti szervezet szóvivője, Ernst Büscher, hozzátéve, hogy az idén a gyümölcsök érése az utóbbi harminc év átlagához képest jó három héttel előbbre tart. Tavaly augusztus 16-án kezdődött a szüret, az eddigi legkorábbi időpont pedig augusztus 8-a volt, 2007-ben, 2011-ben és 2014-ben is akkor szedték le az első fürtöket.