Még ebben a hónapban eltűnhet a magyar krumpli, nagyot drágulhat a sertéshús

Agro Napló
Raskó György agrárközgazdász szerint 80 százalékkal is többe kerülhet hamarosan a sertéshús.

A készletek kifogytak, így a magyar burgonya még januárban eltűnik az üzletekből, az importot pedig csak sokkal drágábban lehet beszerezni – mondta Raskó György agrárközgazdász a Jazzy Rádióban.

Napi.hu szemléje szerint a szakértő arra is figyelmeztetett, hogy a sertéshús is nagyon, akár 80 százalékkal is megdrágulhat – elsősorban az államilag megszabott ár miatt.

Raskó úgy látja, hogy hiány is kialakulhat ezekből a termékekből, mivel a hazai készletek kifogyása után a viszonteladók már csak külföldről tudják őket beszerezni, az import nagykereskedelmi ár azonban sokkal magasabb, ami jelentős veszteséget okoz majd nekik. Így a készletekkel fognak spórolni – értesült a HVG cikkéből az Agro Napló.

A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség – amelynek tagjai között ott van a CBA, a Príma, a Reál és a Norbi Update is – a minap az élelmiszerárstopok azonnali kivezetését kérte a kormánytól. A szervezet szerint az intézkedés bevezetése nem érte el a célját, nem mérsékli az inflációt, a kereskedőknek pedig komoly terhet jelent.

(Forrás: HVG)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!