Még érdemes lehet várni a tejtermelés csökkentésével

Agro Napló
A tejtermelés csökkentését célzó uniós támogatás az első időszakára közel 140 hazai ügyfél pályázott, kb. 17 000 tonna nyerstejre. Az érintett termelők minden értékesítésből kivont 100 kilogramm tej után 14 eurót kapnak.

Már elérhető a tejtermelés csökkentését célzó uniós támogatás. A hozzájárulást azok a gazdák kérhetik, akik vállalják, hogy három hónapos időszak alatt csökkentik a feldolgozóknak beszállított tej mennyiségét. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) tájékoztatása szerint a támogatás alapjául szolgáló tejmennyiség a 2015. szeptember és 2016. március között választott három hónapos időszak (referencia-időszak) alatt értékesített mennyiség és a 2016. szeptember és 2017. március közötti azonos időszakban értékesíteni kívánt tej különbözete.

Ez a támogatás része annak az európai uniós „mentőcsomagnak”, amelyről a nyár folyamán döntött az Európai Bizottság (EB). A segélycsomagot az összes tagállam egyetértésével az uniós tejipar megmentésére állították össze. A teljes keret mintegy 500 millió eurót tesz ki, ebből 150 millió eurót fordítanak a termelés csökkentésére. Az intézkedések célja a tejpiaci krízis megoldása és a tej felvásárlási árának normalizálása.

Az elmúlt időszakban ugyanis – részben az oroszországi importtilalom, részben pedig a tejkvóta megszűnése miatt – jelentős túltermelés alakult ki az uniós tejpiacon. A brüsszeli testület pedig a helyzet hosszú távú megoldását a termelés visszafogásában látja. A most induló támogatás azonban önkéntes alapon működik, vagyis a valóban nagy volument előállító nyugat-európai tejtermelők – saját belátásuk és üzleti érdekeik szerint – akár még növelhetik is a tejtermelést. Ebbe az irányba hathat a felvásárlási árak növekedése is, az uniós azonnali piacon az elmúlt hónapokban jelentősen megugrottak a tejárak, a termelés csökkentését célzó támogatás ennél jóval alacsonyabb összeget jelent a gazdálkodóknak.

Az érintett termelők minden értékesítésből kivont 100 kilogramm tej után 14 eurót kapnak. Egy termelő minimálisan 1500 kilogrammal jelentkezhet a programba. Az első referencia-időszak – amelyben a gazdák vállalhatják az eladások mérséklését – október elsején kezdődött. A három hónap letelte után a gazdáknak 45 napjuk lesz igazolni azt, hogy valóban csökkentették a termelést. A támogatást csak ezután folyósítják. A bizottság a rendelkezésre álló forrás által fedezett mennyiség – több mint egymillió tonna – erejéig bármilyen önkéntes vállalást elfogad a tagállamoktól.

Az MVH tájékoztatása szerint az első csökkentési időszakra közel 140 hazai ügyfél pályázott, kb. 17 000 tonna nyerstejre. A fennmaradó 350 millió eurót a tavalyi évhez hasonlóan, tagállamokra bontva osztotta szét az EB. Magyarország 9 543 566 euró összegben részesedik a csomagból, ami arányosan és abszolút értékben is kiemelkedő, továbbá ugyanekkora összeggel kiegészíti a magyar kormányzat nemzeti költségvetésből. A Magyarországnak adott támogatás a termelés csökkentéséhez vagy szinten tartásához adható több, választható feltétel(ek) alkalmazásával.

A magyar kormány az ágazatban érdekelt hazai szervezetekkel, így a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) is történt egyeztetés után a „termelés nem növelése” feltételt választotta. Abban az esetben, ha a kérelmező termelői szervezet, termelői csoport tagja, vagy hosszú távú (legalább 12 hónapra szóló) felvásárlási szerződéssel rendelkezik, a támogatás megállapításakor 1,3-as szorzót alkalmazhatnak. A NAK a minisztérium részére eljuttatott javaslatában kiemelte, hogy nem érheti kár azon hazai tejtermelőket, akik veszteségeik csökkentésének érdekében az elmúlt másfél évben beruházásokat, fejlesztéseket valósítottak meg, és még hatékonyabban próbálták növelni a termelésüket.

Forrás: nak.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A Tej Világnapja online is sikeres volt

A Tej Világnapja online is sikeres volt

Idén online keretek között rendezte meg a Tej Világnapját a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (Tej Terméktanács) a koronavírus-járványra tekint...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!