Még gyakorlatiasabb lesz a kamarai tejipari képzés

Agro Napló
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága a „Tanuljunk együtt!” elnevezésű program keretében tejipari gyakorlati napokat szervez a mosonmagyaróvári Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézetnél – közölte a köztestület az Agro Naplóval.

A tájékoztatás szerint: az ingyenes szakmai eseményeken a résztvevők az oltós alvasztású sajtok és a savas alvasztású tejtermékek előállításával ismerkedhetnek meg. Annak eredményeként, hogy újragondolta az idei „Tanuljunk együtt!” programok tematikáját a NAK Élelmiszeripari Igazgatósága.  A lényeges, elméleti alapokon nyugvó gyakorlati ismeretek átadása mellett az idei tematikák összeállításánál cél volt, hogy a beérkezett tagi visszajelzéseket és az előző évi tapasztalatokat figyelembe véve további szükséges és hasznos tartalommal bővüljenek a programok.

Ennek megfelelően a már korábbi gyakorlati napok valamelyikén résztvevő tagok is találkozhatnak újdonságokkal. A 2-2 napos, kiscsoportos üzemi program keretében résztvevőink jeles elméleti és gyakorlati szakemberektől kapnak bővebb ismereteket a savas és oltós alvasztású termékgyártásról. A savas és vegyes alvasztású tejtermékek program esetében újabb termékek kerültek a tematikába, így ebben a félévben elsősorban a kettős alvasztású termékek (például: a leveles túró) és a krémesített termékek (például: a krémtúró) gyártástechnológiájával ismerkedhetnek meg a résztvevők. Az oltós termékgyártás esetében a feldolgozással most ismerkedő tagjainknak továbbra is biztosítják az alapvető ismeretek megszerzését a kezdő csoportban. Míg a gyakorlott előállítók a haladó csoport programjában megismerhetik a sajtminőséget befolyásoló tényezőket és a sajthibákat, továbbá konzultálhatnak a saját előállítású sajtok érzékszervi tulajdonságairól is. A programon való részvétel rendezett kamarai tagság mellett ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Az időpontok és a tematikák a következők:

  • április 3-4. – Oltós alvasztású sajtok készítése (kezdő csoport);
  • április 24-25. - Oltós alvasztású sajtok készítése, sajthibák (haladó csoport);
  • május 15-16. - Savas és vegyes alvasztású friss sajt készítése (haladó csoport).

A gyakorlati napokon – a tanüzem méretének megfelelően – alkalmanként maximum 12 fő részvételét tudjuk biztosítani, ezért a regisztráció nem jelent automatikus részvételi lehetőséget. Az érdeklődők további információkat Polczer Katalin élelmiszeripari szakértőtől kaphatnak a polczer.katalin@nak.hu címen vagy a +36 70 490 50 80-as telefonszámon – áll a BAK tájékoztatójában.

Meghívó és további részletek itt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Rozskenyérkészítés a NAK programban

Rozskenyérkészítés a NAK programban

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága a tagi igények alapján a rozskenyérkészítés témakörében is elindítja „Tanuljunk egy...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!