Még javíthatja egységes kérelmét, hogy elkerülje a szankciókat

Agro Napló
Az idei évben is alkalmazzák az egységes kérelmek előzetes ellenőrzését, amely a beadott kérelmek pontosítását, illetve a szankciók elkerülését hivatott segíteni – közölte a nak.hu.

Az államkincstár a már beadott egységes kérelmeket adminisztratív úton ellenőrzi, s az esetlegesen tapasztalt hibákról, hiányosságokról elektronikus úton tájékoztatja az ügyfeleket, meghatalmazottjukat. Az elektronikus úton, ügyfélkapura megküldött végzés nem számít szabálytalanságról való értesítésnek, tehát a megjelölt határnapig, de legkésőbb június 19-ig lehet kijavítani a kincstár által megjelölt hibákat, hiányosságokat. A fent említett ellenőrzések kiterjednek a gazdálkodók eseti túligényléseinek feltárására, azok feloldására. Ezen túlmenően egyre fontosabbá válik az, hogy a gazdálkodók megfelelő helyre rajzolják területeiket, tehát ne legyenek rajzaik átfedésben 30%-nál vagy 0,25 hektáros értéken túl. Figyelmeztet a kincstár arra is, ha a tábla az igénylés szempontjából nem támogatható területre fed rá tolerancia felett.

Új elemként jelenik meg az egységes kérelem felületén beadható állatalapú jogcímek előzetes ellenőrzése. Fontos, hogy a gazdálkodók az ENAR adataikat naprakészen tartsák, s ennek megfelelően nyújtsák be kérelmeiket, mivel az előzetes ellenőrzés kizárólag úgy lehetséges, ha annak eredményeképp az ügyfél a kérelemben megjelölt állategyedek vonatkozásában az ENAR adatbázisán utólagos korrekciót nem végez. Az esetleges problémákat fülszám szerint jelzik. Figyelmeztetést kapnak arra vonatkozóan is az ügyfelek, ha az igényelt támogatások tekintetében előírt kötelező mellékletek csatolása nem történt meg, azonban a melléklet tartalmi ellenőrzésére nem kerül sor.

Fontos, hogy a benyújtás során ne a megszokottak alapján járjanak el, hanem gondosan tanulmányozzák a jelzett hibákat, problémákat!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!