Megelőzhető az összeomlás a sertéspiacon?

Agro Napló
Pengeélen táncol a hazai húságazat, de a pestis okozta kár még visszafogható – írta a Magyar Idők hétfőn. Mértékletességet követel meg a piaci szereplőktől az afrikai sertéspestis miatt kialakult helyzet. A betegség okozta tényleges gazdasági kár ugyanis attól is függ, hogy a kereskedők elég megértőek lesznek-e ahhoz, hogy ne nyomják le irreális szintre a beszerzési áraikat.

A kereskedőkön is múlik, hogy mekkora gazdasági kárt okoz az afrikai sertéspestis (ASP) a hazai húságazatnak – nyilatkozta a lapnak Éder Tamás. A Hússzövetség elnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeriparért felelős országos alelnöke szerint a jelenlegi helyzetben minden piaci szereplőnek mértékletességet kell gyakorolnia.

– Azt kérjük a kis- és nagykereskedőktől, hogy legyenek megértők, ne hozzák olyan helyzetbe a húságazat képviselőit, amely a valódi gondoknál is nagyobb mértékű gazdasági kárt eredményez. Ha ugyanis a mostani helyzetet kihasználva irreálisan alacsony szintre szorítják a beszerzési áraikat, azzal tovább nehezítik az állattartók és a feldolgozók helyzetét is – emelte ki a szakember.

A kiskereskedelemben egyébként sem látni visszaesést, a forgalom a megszokott szinten van. A vásárlók széles körű tájékoztatásának köszönhetően nem alakult ki pánik a magyar piacon, a legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a sertéspestis nem jelent veszélyt az emberre, ráadásul házi sertésben egyébként sem mutatták ki a megbetegedést.

Az élő állatok árában most jelenik meg a vírusfertőzés hatása. Bár a tavalyinál alacsonyabban volt tavasszal a kilónkénti ár, ez egyelőre a természetes piaci mozgásnak tudható be. Éder Tamás szerint a nagyobb vágóhidak – amelyeknek meghatározó szerepük van a hazai piacon – szerződéseik természeténél fogva általában három-négy hét elteltével tudnak reagálni az ilyen és ehhez hasonló szituációkra.

A következő hetekben derül ki, hogy milyen mértékben csökkennek a felvásárlási árak. Azt azonban Éder Tamás leszögezte: a helyzet nem egyszerű, de mindenki arra törekszik, hogy lehetőleg ne alakuljon ki hisztéria a piacon, így a feldolgozók is visszafogott ármérséklésben érdekeltek.

Az ASP április végén, Heves megyében ütötte fel a fejét, majd nemrég az ukrán határhoz közel, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszakerecseny község határában találtak fertőzött vaddisznót a hatóság emberei. A vírus megjelenésének hírére az exportpartnerek sorra lezárták határai­kat a magyar áruk előtt, így ma már több országba – köztük a számos magyar feldolgozó által kiemelt célpontként kezelt távol-keleti régiókba – sem szállítható magyar sertéshús és húskészítmény.

Éder Tamás szerint a fertőzés miatt kialakult embargó a hazai export 30-40 százalékát érinti, ez az a mennyiség, aminek a feldolgozók igyekeznek új piacot találni. A következő hónapok statisztikai jelentéseiből derül majd ki, hogy sikerült-e a húst más pályákra átcsatornázni. A kiesés egyébként zömmel a tőkehúsra vonatkozik, a készítmények piacára kevésbé hat az intézkedés. Elsősorban a szerb és az ukrán lépés okoz nagyobb veszteséget a húskészítmények kivitelében. A szakember jelezte: mindenki abban reménykedik, hogy sikerül lokalizálni a kórt, s a vaddisznóból nem kerül át a házi sertésekbe a betegség.

– Most az a legfontosabb, hogy a vírus ne fertőzze meg a házi állományt, hiszen ez adja meg a lehetőségét annak, hogy az agrárdiplomácia eredményesen tárgyaljon az érintett országokkal a tilalom részleges feloldásáról – hívta fel a figyelmet.

A diplomatáknak lehetőségük van tárgyalni az úgynevezett regionalizációról, a legtöbb exportpartnerünk ugyanis a vírus jelenlétének a hírére az ország teljes területére vonatkozó tilalmat vezetett be. A cél azonban az, hogy a szigoron enyhítve csak azt a régiót zárják ki az exportból, ahol ténylegesen kimutatták a vírus jelenlétét.

– Így legalább az esélye meglenne annak, hogy azokat a távol-keleti piacokat, amelyeket az elmúlt évtizedben néhány magyar cég kiépített, csak ideiglenesen veszítsük el, és a közeljövőben visszaszerezzük – jegyezte meg, majd hozzátette: ha a megbetegedés mégis átterjed a házi sertésekre, ez az esély azonnal elvész.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Durva áremelés jöhet a sertéspiacon

Durva áremelés jöhet a sertéspiacon

Tovább tarol a sertéspestis Kínában, és ezzel egyidőben elindult a sertéshús árának gyors emelkedése is. A kocatelepeken pedig már várólistát készíten...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!