MENÜ

Megérkezett az aratókoszorú a Szent István Bazilikába

Agro Napló 2019.08.13.

Megérkezett a Kárpát-medence aratókoszorúja a budapesti Szent István Bazilikába – közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) az Agro Naplóval.

Fotó: nak.hu

A tájékoztatás szerint a míves kivitelű, csigaformájú búzakoszorú a magyar gazdatársadalom összefogását jelképezi, ezért is élesztette újra hagyományait a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programot szervező MAGOSZ és Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

A koszorút régen is a legszebb búzakalászokból fonták, idén sem volt ez másként – köszönhetően a hajdúnánási gazdasszonyok keze munkájának. Érdekesség, hogy a néphagyomány az ehhez fogható búzakoszorút esőcsigának nevezi, jelképeként és reményeként a bő csapadéknak, amely az aszályos nyarakat elnézve manapság is ugyanolyan égető kérdésnek számít.

A 15 millió búzaszem e kiemelkedő jelképét, az aratókoszorút Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke, valamint Szólláth Tibor, a NAK Hajdú-Bihar megyei elnöke, egyben Hajdúnánás polgármestere adta át ünnepélyes keretek között Snell György püspöknek, a Szent István Bazilika plébánosának, a Szent Jobb őrének.

Jakab István elmondta: véget ért az aratás, az utolsó kévékből pedig hagyományosan elkészítik az aratókoszorút. Hozzátette: ez jelképezi valamennyi anyaországi, határon túli és szórvány magyar együvé tartozását.

Hat asszony, napi nyolc órában, két hétig készítette az aratókoszorút. Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy ez a Szent István Bazilikába került – idézte fel Szólláth Tibor.

Snell György püspök azt hangsúlyozta, hogy az alkotás kifejezi a magyarok egységét. A Szent István Bazilika plébánosa ezt követően megáldotta a gazdák ajándékát, az aratókoszorút.

A Kárpát-medence aratókoszorúja megtekinthető a Bazilika épületében, és augusztus 20-án a Szent Jobb körmeneten is – tartalmazza tájékoztatás.