Megindulhat a tejexport Kínába is

Agro Napló
Számos tényező kedvező együttállása és a szakemberek megfeszített munkája kellett a sikerhez; a magyar külpolitika „Keleti nyitás” politikájának újabb mérföldkövéhez érkezett, hosszú évek tárgyalássorozatát követően három meghatározó nemzetközi mezőgazdasági megállapodást kötöttünk meg kínai partnereinkkel – mondta a földművelésügyi miniszter.
Újabb távlatok nyíltak, megindulhat a tejexport Kínába is
Fotó: Pelsőczy Csaba

Fazekas Sándor és Zhang Qinrong, a Kínai Minőségellenőrzési és Karantén Hivatal (AQSIQ) miniszterhelyettese ma ünnepélyes keretek között látta el kézjegyével az Élelmiszerbiztonsági Egyetértési Nyilatkozatot, valamint a magyar agrártárca kezdeményezésére a tejtermékek és az élő ló exportjára vonatkozó eljárásrendet.

Az ünnepélyes ceremónián elhangzott: az AQSIQ megfelelőnek találta a magyarországi hatósági felügyeleti rendszert, s ennek elismeréseként a ma megkötött tejprotokollal megkezdődhet a magyar tejlétesítmények céges akkreditációja, így megindulhat Kínába a tej exportja is.

A magyar-kínai külkereskedelem komoly tényezője a mezőgazdaság és az élelmiszeripar – közölte Fazekas Sándor, aki arra is rámutatott: a magyar termékek minőségét jól mutatja, hogy a közép-európai országok közül mára Magyarország rendelkezik az igényes piacáról közismert Kínába a legtöbb termékcsoportra vonatkozó exportengedéllyel.

Export tekintetében a növekedés évek óta töretlen, Kínába 2015-ben 46 millió euró értékben exportáltunk, ez –tekintettel az igen nagy távolságra –elismerést érdemlő, kifejezetten jó eredmény a miniszter meglátása szerint.

A megkötött Élelmiszerbiztonsági Egyetértési Nyilatkozat formálisan is deklarálja a két nemzet hatóságainak eddigi igen jó munkakapcsolatát. Az élő ló kínai exportja szorosabb szakmai munkakapcsolatot és együttműködést teremt a kínai és a magyar lovas szakemberek között – hangsúlyozta az agrártárca vezetője, aki kitért arra is, hogy a magyarok nem csak egy lovas nemzethez méltó kultúrájukkal és hagyományaikkal, lovasnépi múltjukkal, hanem emellett a magyar lótartásban és a lovas sportokban meglévő nemes tradícióik útján, jelenükkel is megbecsülendő értékként tekintenek lovaikra.

Fazekas Sándor kiemelte: hazánk ma már nemcsak kulturális, gasztro-turisztikai célország is. Ezért mára világszerte, így Kínában is egyre többen érdeklődnek a kiváló minőségű alapanyagokból készült, egészséges és GMO-mentes magyar ételek iránt.  A világban ismerik és elismeréssel szólnak a magyar pálinkáról, a tokajiról, más magyar borvidékek borairól, a libamájról, és méltatják ásványvizeinket is; az újabb exportengedélyek újabb távlatokat nyitnak, hozzájárulnak ahhoz, hogy a kiváló minőségű magyar termékeket és a hungarikumokat a kínai fogyasztók is minél szélesebb körben megismerhessék és megszerethessék – hangsúlyozta a földművelésügyi miniszter.

Forrás: FM Sajtóiroda

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Már a rizstermesztéssel is baj van

Már a rizstermesztéssel is baj van

A kedvezőtlen időjárás Ázsia rizstermesztő országaiban azzal fenyeget, hogy csökken a világ legfontosabb élelmiszer-alapanyagának termelése, ami még j...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!