Megjelent a földművelésügyi miniszter aszályközleménye

Agro Napló
A földművelésügyi miniszter aszályközleménye értelmében a közleményben feltüntetett járások kivételével országos szintű aszályhelyzet volt Magyarországon a 2015. kárenyhítési év során. Az aszályközleményben foglaltak az agrárkár-enyhítési eljárásban alkalmazandók

A Földművelésügyi Értesítő LXV. évfolyamának 2015. október 1-jei 7. számában megjelent aszályközlemény itt érhető el.

A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény értelmében aszálykár után abban az esetben fizethető ki kárenyhítő juttatás, ha az adott kárenyhítési év vonatkozásában az aszályhelyzetről a miniszter tárgyév október 31-ig közleményt ad ki. A miniszteri aszályközlemény tartalma – a 2014. november 1-től 2015. október 31-ig terjedő kárenyhítési év tekintetében is – az Országos Meteorológiai Szolgálat által üzemeltetett, a termelők és a hatóság számára is könnyen hozzáférhető agro.met.hu honlap információin alapul elsősorban, amely az aszály bekövetkezéséről is részletes tájékoztatást nyújt.

Önmagában a miniszteri aszályközlemény megjelenése még nem jogosítja fel a termelőt kárenyhítő juttatás igénybevételére, ugyanis az aszályközlemény egy szükséges, de nem elégséges feltétele annak. Az agrárkár-enyhítési rendszerben a kárenyhítő juttatás igénybevételének további feltételei is vannak. Így például az aszálykárokat határidőben be kell jelenteni, és az aszály által okozott, 30%-ot meghaladó mértékű várható hozamcsökkenést az agrárkár-megállapító szerv leigazolja, illetve a kárenyhítési hozzájárulást szeptember 15-ig meg kellett fizetni. Azon járások tekintetében ugyanakkor, amelyeket nem fed le a most meghirdetett miniszteri aszályközlemény, nem lehetséges kárenyhítő juttatást sem igénybe venni.

Forrás: FM Sajtóiroda

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!