Megjelentek a 2013-as év referenciaárai

Agro Napló
A korábbi évek gyakorlata szerint az Agrárgazdasági Kutató Intézet elkészítette a szántóföldi növények, szántóföldi zöldségfélék, gyümölcsök és szőlő 2013 évre vonatkozó ármeghatározását.  

A kárenyhítési kérelmet benyújtó mezőgazdasági termelők e lista alapján számíthatják ki a tárgyévre vonatkozó hozamértékeket, amely a kárenyhítő juttatás jogosultság megállapításához szükséges.

 

Lényeges kiemelni, hogy a kárenyhítő juttatás igénybevételének feltételei továbbra is az alábbiak:

•    a termelő a kockázatközösség tagja legyen,

•    a termelő a káreseményt bejelentse az agrárkár-megállapító szervhez,

•    a káreseményt a területileg illetékes megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága (agrárkár-megállapító szerv) igazolja,

•    a termelő a kárenyhítési hozzájárulást szeptember 15-ig maradéktalanul megfizesse,

•    a mezőgazdasági árvízkárról, illetve az aszályhelyzetről a miniszter közleményt adjon ki

•    a termelő kárenyhítő juttatás iránti igényét november 30-ig benyújtsa. 

A fenti feltételek együttes teljesülése mellett a kárenyhítő juttatásban az esetben részesülhet a termelő, amennyiben a tárgyévben üzemi szinten 30 százalékot meghaladó hozamérték csökkenést szenved a bejelentett káresemény következtében.

A referenciaárak itt elérhetők.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Forrás: kormány.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!