2024. március 29. péntek Auguszta

Megjelentek a referenciaárak és átlaghozam-adatok a 2017-es kárenyhítéshez

Agro Napló
A 2017. kárenyhítési évben bekövetkezett mezőgazdasági károk után a kárenyhítő juttatás iránti kérelem 2017. november 30-ig nyújtható be. Azon károsultak tudják benyújtani a kérelmet, akiknek a kárbejelentését az agrárkár-megállapító szerv a kárenyhítési évben korábban már jóváhagyta – tájékoztatott a Földművelésügyi Minisztérium.

A károsult termelők 2017-ben is a megszokott módon, elektronikus úton tudják majd november elejétől benyújtani a kárenyhítő juttatás iránti kérelmüket a Magyar Államkincstár erre szolgáló internetes felületén, amely ide kattintva érhető el. A kérelmet a benyújtási határidőn belül többször is be lehet nyújtani, de a Kincstár és az agrárkár-megállapító szerv a 2017. november 30-i nap végéig utolsóként benyújtott kérelmet ellenőrzi. A kárenyhítő juttatás iránti kérelemről legkésőbb 2018. március végéig születik döntés és eddig kapják meg a kárenyhítő juttatást az igazoltan károsult gazdák.

A kárenyhítő juttatás iránti kérelemhez az anyagok ide kattintva érhetőek el a 2012-2017. kárenyhítési években alkalmazandó referenciaárak és átlaghozam-adatok.

A kárenyhítő juttatás iránti kérelemben a növénykultúra tárgyévi- és referencia hozamértéke a megadott referenciaárak felhasználásával állapítható meg. Azon növénykultúrák esetén, amelyeknél a referenciaár mellett ársáv is megadásra került, a számításhoz a referenciaártól eltérő, az ársávba eső és számlával igazolt ár is használható. Erről, valamint a kérelem benyújtásáról ide kattintva érhető el részletes tájékoztatás.

Ha egy növénykultúrára vonatkozóan a termelőnek nem áll rendelkezésre a referencia-időszak valamelyik évére saját hozamadat, akkor a referenciahozam meghatározásához a most közzétett 2012-2016. évi átlaghozam-adatok használhatóak fel.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a 2012-2016. évi átlaghozam-adatok mellett a 2017. évi átlaghozam-adatok is elérhetőek, amelyeket kizárólag akkor kell alkalmazni, ha a termelőnek azért nem áll rendelkezésre az idei évi saját hozamadata, mert a növénykultúra betakarítási szintje nem haladja még meg az 50 %-ot. A tárgyévi átlaghozam-adatokat a Földművelésügyi Minisztérium a következő évben a végleges KSH adatok alapján felülvizsgálja. Ezért a 2017. kárenyhítési év tekintetében jövőre kiadandó végleges átlaghozam a most közzétettől eltérhet, amely viszont nem jogosítja fel a termelőt a korábbi kárenyhítő juttatás iránti kérelmének utólagos módosítására.

A kárenyhítő juttatás alapját a tárgyévi hozamérték és a referencia hozamérték különbsége, azaz a hozamérték-csökkenés jelenti. A kárenyhítő juttatás összege legfeljebb a hozamérték-csökkenés 80%-áig terjedhet, amennyiben a károsult gazda rendelkezik megfelelő mezőgazdasági biztosítással. Biztosítás nélkül az egyébként járó kárenyhítő juttatásnak csak a fele nyújtható.

A 2017. kárenyhítési évben a károsult termelők eddig 192.000 hektár területre közel 12.500 db kárbejelentést tettek, közülük a legnagyobb területre jégesőkárra (71.600 hektár), aszálykárra (49.400 hektár), tavaszi fagykárra (31.300 ha) és téli fagykárra (27.400 hektár). A Kárenyhítési Alapban 2018. év elején mintegy 27 milliárd forint fog rendelkezésre állni az idei évi károk kezelésére.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Új vetőmagüzemet épít a Gabonakutató

Új vetőmagüzemet épít a Gabonakutató

Vetőmagüzemet épít 300 millió forintos beruházással a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft., a fejlesztésnek köszönhetően tíz év alatt ötszörösére nőhet...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!