MENÜ

Megkezdődött az idei aratás Magyarországon

Agro Napló 2019.06.28.

Megkezdődött az idei aratás Magyarországon, mivel az őszi árpánál már több helyen túlvannak a próbavágásokon – jelentette be az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára két nappal Péter-Pál előtt Budapesten, az Aratási Koordinációs Bizottság ülését követően.

 

Feldman Zsolt elmondta: az időjárástó függően, de néhány nap múlva az aratási munkák intenzívebbé válása várható mind az őszi árpánál, mind pedig az őszi búzánál, azaz elindulnak az érdemi aratási munkák. Az előzetes becslések alapján – az időjárási anomáliák ellenére – a vártnál jobb lehet a termés,  a nyári betakarítású szántóföldi növényeknél elérheti a 7,7 millió tonnát az idei 1,6 millió hektáros vetésterületről – közölte az államtitkár az Agro Napló kérdésére. Hozzáfűzte: a termés idei becsült mennyisége a tavalyitól 2, az ötéves átlagtól pedig több mint 6 százalékkal marad el.

A gazdálkodóknak mintegy 952 ezer hektáron kell betakarítaniuk az őszi búzát, mintegy 296 ezer hektárról az őszi káposztarepcét, továbbá 318 ezer hektárról az őszi árpát. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) termésbecslése alapján várhatóan valamivel kevesebb mint 5 millió tonna őszi búza – hektáronként 5,2 tonna átlaghozammal - kerülhet a magtárakba. Az árpa mennyisége 1,1 millió tonna lehet az idén.

Emlékeztetett: a gazdálkodók bíznak abban, hogy az időjárás lehetővé teszi a folyamatos és kiszámítható betakarítást. Az időjáráson kívül az aratásnak az idén nincs már érdemi kockázata.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke azt emelte ki, hogy az év elején a csapadékhiány az országban több helyen is elérte a 150 millimétert. Ezt májusban általában pótolta a bőséges eső a legtöbb helyen. Így az aratás lényegében bizakodva kezdődhet el ebben az évben.

 

20190628-aratasi-koordinacios-bizottsag

Petőházi Tamás és Feldman Zsolt, fotó: AM/Krasznai-Nehrebeczky Mária

 

A piaci helyzetet értékelve a GOSZ elnöke arról beszélt: a világ gabonapiacán a 2019/2020-as szezont hektikusnak ítélik, mivel az afrikai sertéspestis kínai terjedése a kereslet csökkenését vonja maga után; továbbá az amerikai-kínai gazdasági konfliktus szintén negatív hatású piaci szempontból. Európában ezzel ellentétes folyamat zajlik. Kína ugyanis pótolni akarja fehérjeigényét, ezért megnőtt az európai sertéshús iránti kereslet, ami jótékonyan hat a gabonakeresletre, így az árakra is. Magyarországon a gabonatermelők arra számítanak, hogy el tudnak érni tonnánkét egy 50 ezer forintos telephelyi átlagárat – tájékoztatott Petőházi Tamás.

A GOSZ elnöke az Agro Napló érdeklődésére elmondta: búzából mintegy 2,0-2,5 millió tonna kerülhet exportra, árpából 500-600 ezer tonna, repcéből pedig mintegy 200 ezer tonna.