Megkezdődött az idei szüret, a Csabagyöngyét szedik elsőként

Agro Napló
Elsőként Európában a Varga Pincészet megkezdte a Csabagyöngye szőlő szedését így megkezdődött az idei szüret Magyarországon – közölte a cég az Agro Naplóval.
Fotó: MTI/Varga György

A tájékoztatás szerint immár sok éves hagyomány, hogy minden évben a Balatonboglári borvidéken található Ordacsehiben kezdődik a szüret Magyarországon. Így az is hagyomány, hogy a Csabagyöngyéből készül Európa első újbora.

Ez a szőlőfajta gyors szüretelést igényel, mivel a darazsak és a madarak szeretik megdézsmálni, és az esős időre is érzékenyen reagál. A Csabagyöngyéből készült bor üde, friss, gyümölcsös, szőlőízű, kiváló fröccsalapanyag, de önmagában fogyasztva is élmény a kóstolása. Könnyed gyümölcsös stílusa miatt sokan szeretik, de leginkább a fiatalokat, kezdő borivók kedvelik.

„A későinek számító szüret elsősorban a szokatlanul hideg májusnak köszönhető” – mondta Varga Máté Péter ügyvezető. Hozzátette: „a májusi átlagos középhőmérséklet 4 Celsius fokkal volt alacsonyabb a sokévi átlagánál: Ez pedig példátlanul nagy különbség a korábbi években megszokottakhoz képest. Ennek köszönhető, hogy a tavalyi szürethez viszonyítva idén három héttel később lehet csak elkezdeni a szedést. A másik ok pedig a tavaszi szárazság, hiszen ebben az időszakban lenne a legnagyobb szüksége a szőlőnek a csapadékra, az elmaradás a virágzás időszakában látszódott meg a legjobban. Tavaly május végére már elvirágzott szinte az összes szőlőfajta, míg idén ez csak június legelején kezdődött el. A későbbi érés a minőséget nem befolyásolja, de a szőlő mennyisége ezért elmarad az előző évtől.”

A Csabagyöngye szüretelt mennyisége idén várhatóan mintegy 300 tonna lesz, amelyet 38 hektárról, több mint 50 termelőtől vásárol meg a Varga Pincészet. A Csabagyöngye az egyetlen fajta, amely borként is megőrzi a szőlő eredeti ízét – tartalmazza a tájékoztatás.

A Varga Pincészet Kft. 1993-ban alakult, 200 hektár szőlőültetvényük van országszerte, ebből 125 hektár Badacsony környékén, 20 hektár Balatonaligán, 55 az Egri borvidéken. A feldolgozóüzemek a Badacsonyi és Egri borvidékeken vannak. A pincészet 2018-as árbevétele megközelítette az 5 milliárd forintot, az alkalmazottak száma 186 fő. Több mint egy évtizede a Varga Pincészet értékesíti hazánkban a legtöbb palackos bort, ami 2018-ban 14 millió volt. Boraik megvásárolhatók szinte az összes üzletláncban – tájékoztatta a cég az Agro Naplót.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Egy hónappal tovább tartott a szüret

Egy hónappal tovább tartott a szüret

Egy hónappal tovább, az idén három hónapon át tartott a szüret, az időjárás kedvezett a szőlőknek, amiből 17 800 tonnát dolgozott fel a badacsonyi és...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!