Megkezdte az állatjóléti támogatások kifizetését a Vidékfejlesztési Minisztérium

Agro Napló
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a tavalyi évhez hasonlóan mind a baromfi, mind a sertés állatjóléti támogatások esetében 20-20%-kal megemelte a támogatási keretösszeget az egyes állatjóléti támogatások feltételeiről szóló miniszteri rendeletek 2013. szeptember 7-én hatályba lépő rendeletmódosításával.

A baromfi ágazat esetében – 800 millió forinttal megemelve – 4,8 milliárd forintra, míg a sertés ágazat esetében – 1,2 milliárd forinttal megemelve – 7,2 milliárd forintra nőtt a 2013. tárgyévre vonatkozó kifizethető keretösszeg. A rendelet módosításával a VM egyúttal azt is biztosította, hogy az I. és II. negyedévre vonatkozó jogos támogatási igények alapján a támogatásokat már az idei évben kifizetik a gazdáknak.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal rendkívül rövid határidővel, már a rendelet hatálybalépését követő két héten belül elvégezte a támogatások kifizetéséhez szükséges feladatokat, így a minisztérium soron kívüli forrásbiztosításával 2013. szeptember 19-én megkezdődhetett a támogatások kifizetése. A 2013. I. negyedévére vonatkozó jogos támogatási igények alapján 584 sertéstartó részére 1,67 milliárd forint, míg 1219 baromfitartó részére 1,33 milliárd forint állatjóléti támogatást folyósít a hivatal.

A II. negyedévi állatjóléti támogatási kérelmek feldolgozása, hiánypótoltatása jelenleg még zajlik, a jogos támogatások kifizetése október végére várható. A sertés állatjóléti támogatások III. negyedévére vonatkozóan kérelmek feldolgozását követően, a támogatások kifizetése is folyamatos lesz.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!