Megújította honlapját a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

Agro Napló
Könnyen áttekinthető, felhasználóbarát honlappal kívánja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a gazdákat segíteni abban, hogy minél egyszerűbben intézhessék ügyeiket; az új portál másféléves fejlesztésére 50 millió forintot fordítottak - ismertette Gyuricza Csaba, az MVH elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A honlap a szeptember végén lezárult, közel 5,1 milliárd forint forrású projekt részeként újult meg, amelynek az MVH Integrált Irányítási és Ellenőrzési Rendszerének (IIER2) kifejlesztése volt a célja.

Az MVH elnöke felidézte: az új uniós közös agrárpolitika reformja a gazdák számára bonyolultabbá tette a mindennapi tevékenységet. Ezért az MVH nyolc hónappal ezelőtt hivatalba lépő új vezetése gazdabarát, ügyfélbarát rendszert kívánt létrehozni a támogatások egyszerűbb elérhetősége érdekében. Ennek jegyében alakították át a rendszer egyes elemeit, a monitoringtól az ügyfélszolgálaton át a honlap megújításáig.

Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy egy kifizető ügynökség esetében a tájékoztatás, az információhoz való hozzáférés nagyon fontos, ennek pedig lényeges eleme a honlap. Így ez utóbbit időről-időre az új követelményeknek megfelelően meg kell újítani. Mindez azért is húsbavágó a gazdák számára, mert a legtöbb gazdálkodó valamilyen jogcímen - gazdálkodásához, környezetvédelmi többletvállalásához, fejlesztéseihez - támogatást vesz igénybe. A forrásokhoz való hozzáférésben az eligazodás egyik fontos eszköze az MVH honlapja - mondta.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!